Még tegnap este megpróbálkoztam az elveszett adatok visszaállításával. Úgy vagyok vele, a pár óra vagy egy nap ráfordított időn kívül semmit sem veszthetek, csak nyerhetek vele, ha az adatok egy részét esetleg sikerül visszaállítanom. Eközben világosodtam meg, megéreztem egy lehetséges összefüggést az adatvesztéssel kapcsolatban, ahogy általában ez lenni szokott, bevillant az agyamba. Nem mondom, ez már nekem is nagyon elrugaszkodott elmélet, nem is akarok vele állításokat megfogalmazni, de nézzük a tényeket és az összefüggéseket. Van egy iromány, ami az egy hetes időintervallumban sem készült el végleges formájában, tartalmát tekintve folyamatosan bizonytalan voltam, abban sem voltam biztos, hogy meg akarom e egyáltalán jeleníteni. Szerdán megfeledkeztem a posztot közzé tenni, csütörtökön pótoltam volna, de a számítógépemről elveszett az egész iromány. Az adatvesztés megvizsgált okai nem mutattak ki egyértelmű műszaki problémát, műszaki ember vagyok, de őszintén szólva fogalmam sincs mi történhetett. Azt viszont most már egyre biztosabban tudom, hogy a szerdai posztnak nem szabadott megjelennie, kétségem nem volt véletlen, a belső hang megsúgta, hogy soraim félreértéseknek adhatnak okot, ami aztán negatívan mutatná be a Lányt. Ezt nem szabad, erre nagyon ügyelnem kell a jövőben is. Nagyon furcsa egy véletlen! Egy rejtélyes adatvesztés azon a gépen, amelyiken a történet egy olyan fejezetét tároltam a megfeledkezett posztolást követően, amelynek nem is szabadott volna megjelennie.

Elmagyarázhatná valaki pontosan miért is, kíváncsi lennék az okára, talán azért mert az átlagnál többet gondoltam Rá, vagy valami más külső hatás miatt, ma este iszonyú magabiztosságot éreztem. Tükör előtt állva, elmerülve a saját szemem világában mintha őt láttam volna, egyszerűen ott és akkor abban a pár percben olyan határozottan éreztem, hogy nincs köztünk semmi akadály, mi ketten együtt és egyek vagyunk. Nem arról van szó, hogy tükör előtt állva önszuggeszcióban azt mondogattam magamnak, hogy igenis képes vagy rá, megcsinálod, vagy hasonló pozitív tartalmú mantrákkal tornáztam volna fel önbizalmamat. Este valami más történt, nem én irányítottam, fokuszáltalanul elrévedve a szemem világában, hagytam egy felsőbb törvény igazságát átáradni a testemen. Vajon a napi gondolatok hozták elő az esti magabiztosság érzést, és az az érzés hozta volna elő az éjszakai álmokat, vagy minden sorjában egymástól függetlenül történ? Így vagy úgy, meghatározó, jóleső impulzusokat kaptam ma. Igen, az éjszaka megjelent álmomban a Lány egy nagyon kedves kis történetben. Kerek vagy lekerekített sarkú asztalnál ültünk egymás mellett egy közepes asztaltársaságban volt munkatársaival és az én gyermekkori barátaimmal. Mi ketten mindenkit ismertünk, Ő már találkozott a barátaimmal két évvel ezelőtt a születésnapi bulimon, és én is jó kapcsolatokat ápolok a volt kollégáival. A társalgás közepette az asztal alatt folyamatosan összeért a térdünk, az erős ragaszkodást a Lány úgy tette még szorosabbá, hogy rálépett a lábfejemre, ezzel akadályozva meg nehogy elmozdítsam a lábam, s megszakadjon a fizikai érintkezés. Eszem ágában nem lett volna változtatni ezen. Térdeink érintkezése nem csak testi kontaktus volt, egy magasabb kapcsolatot szimbolizált, az álom sokkal de sokkal több érzetet adott, mint egy fizikai érintkezés. Még indulás előtt észrevette valaki az asztallap által addig rejtve maradt titkunkat, hangot is adott neki, s ebben a pillanatban olyan valami történt, amit korábban sohasem tettünk, elfogadtuk a titok lelepleződését, kiálltunk egymás mellett, és felvállaltuk a kölcsönös érzelmeinket. Kéz a kézben távoztunk az asztaltól, egy ideig még együtt sétáltunk az ismerősökkel, aztán a zsúfolt utcán ők a tömegben szép sorban eltűntek, mindenki ment a dolgára, csak mi maradtunk kettesben egymás kezét szorítva.

>> következő - Van ami elmarad, s van ami tovább él

<< előző - Adatvesztés

A teljes történet itt kezdődik