Egy kívülről boldognak tűnő ember belső vívódását, reményeit, hitvallását, optimizmusát vagy éppen elkeseredettségét szeretném induló blogomban bemutatni. Az élet, a választott utunk mindenkit megterhel kit jobban, kit kevésbé. Hiszem, ha ezeken a teszteken átmegyünk jobb és erősebb emberré válunk majd.

Családos ember vagyok, közel 12 éve kiegyensúlyozottan élek feleségemmel, s gyermekeimmel. Számos véget érő kapcsolatról, egy csomó válásról hallok a környezetemben, gondolom, hasonló történetekkel nem csak én szembesülök. Sajnálatot érzünk, ítélkezünk, véleményt formálunk, de fáradságot nem veszünk, hogy mélyebben megvizsgálva az okokat megértsük a történések mélyen gyökerező kiváltó okát. A csendes vagy a hullámzó tengert szemlélve vitorlázunk nap, mint nap előre, de a mélység vizsgálata elkerüli a figyelmünket az életösztön, vagy a tudatalatti behatása miatt. Senki sem szeret mélyponton lenni. Kikerülni a komfortzónából, a megoldások keresése s csalódás feldolgozása komoly kihívás elé állít mindannyiunkat. A mélységtől félünk, a mélységet kerüljük, de jó lenne belátnunk azt is, hogy a mélységet megismerve s legyőzve akár értékes kincseket is gyűjthetünk a további utunkra.

Egy csodás lány lépett be az életembe, aki óriási hatással volt és a van rám a mai napig is. Kialakult köztünk egy láthatatlan kapocs, de az érzésektől duzzadó baráti kapcsolatunkat év elején kölcsönös önfeláldozással valahogy máig nem tisztázott módon megszakítottuk. Őt megviselték az érzések, a vélt zsákutca mélysége, lemondott a saját boldogságának a lehetőségéről az érdekemben. Ezt igazán Ő tudná pontosan elmagyarázni, sajnos erről nem sok szó esett köztünk. A szenvedését észlelve én óvni próbáltam Őt a bizonytalanságomtól vagy mindattól, amit én még akkor csak félvállról vettem. Egyszerűen csak élveztem a társaságát, de a vonzerő igazi mélysége mindaddig elkerülte a figyelmemet. A hiánya döbbentett rá igazán hogy mit is jelent számomra. Ő a mindenség, az alfa és az omega. Az elmúlt háromnegyed év 2 e-mailt és 2-3 rövid chatelést hozott, közben egyre csak megoldhatatlanabbá vált a kialakult elsodródás. Nem telik el nap hogy ne gondolnék rá, folyamatosan kapom a furcsábbnál furcsább jeleket, az álmokat, a gondolatokat, az érzéseket.

A napokban találkoztam vele egy rendezvényen, itt érkezett el a mélypont. Na jó, igazából nem tudom mit tartogat még számomra a jövő, de sokkal több súlyt már nem bírok el, aztán persze az is lehet hogy mégis, csak félek még mélyebbre kerülni. Kicsit gondban vagyok rögtön így az elején. A Lány nevét nem szeretném felfedni sem átnevezni. Az Ő, a Lány, a csodálatos teremtés, a szerelmem megnevezési formái mellé ki fogok találni időközben valamit. Blogomban bemutatom majd a történetünket, az eltávolodásunkat, a pokoli évem gyötrődéseit, a hiányt, mint a tisztánlátás kiváltóját, gondolati berögződéseim megváltozását s az elmúlt napok történéseit, ami írásra késztetett.

Dokumentálom majd az aznapi hangulatomat, érzéseimet. Fogalmam sincs még mi sül ki ebből az egészből. Talán ez a vég kezdete, vagy egy felemelkedés kezdeti szakasza, az idő majd megmutatja. Tarts velem az utamon, láss bele a gondolataimba, ahogy azt korábban senki sem láthatta. A mai hangulatom az elmúlt napok történéseinek tükrében elég siralmas. A fenti sorok is nehezen jöttek ki belőlem. Nagyon fáradt vagyok, az elmúlt éjjeleken ismét nem tudtam aludni. Mellkasomon nyomást érzek, hangom erőtlen, gondolataim tompák. A végzet asszonya, ma így hívom, eszembe jutott párszor, felidéztem azt a pár nem túl kedves szót tőle az elmúlt napokból.

Tudjátok, bármit tesz, bármit mond, én egyszerűen nem tudok rá haragudni, csak rajongani érte. Van valami belső hang, van valami ösztönös megnyugvás, valami felső rendszerezettség érzése, ami minden holtponton átsegít.

„A nehézségek a célhoz közeledve fokozódnak.”

Johann Wolfgang von Goethe

Gyűlölve szeretsz, vagy gyűlölsz és nem szeretsz? >>