Újra itthon vagyok, de mintha mégsem a régi kerékvágásban haladnának tovább a dolgok, az előző napok s az előző hét felfokozott hangulata alakította a mai napon is. Történt valami tegnap délután, mert hazafelé jövet a repülőtéren háromnegyed öt és öt óra között elképesztően erős érzelmi töltet vett hatalmába. A fizikai fájdalommal járó hiányérzet hirtelen mintha minden életkedvemet elvette volna, s csak óriási sóhajtások közepette két munkatársam társasága segített kicsit összeszedni magamat. Az érzés intenzitása megközelítette a tavalyi legmélyebb pontjaimat, de idővel aztán kicsit engedett a szorításból. Ezt követően már semmi sem járt a fejemben, akkor sem, mikor az ágyba befeküdve 2 nagy sóhajtás után lassan álomba szenderültem. A mai nap hangulata sem volt sokkal pozitívabb, veszteség sújtotta, motivációt vesztett egyénként próbáltam a társadalom tagja maradni.

Az éjszaka viszont megajándékozott két álommal, aminek hatása reggelre sajnos elmúlt, s most e sorok írása közben még inkább nehezemre esik felidézni a látott s az álomban megélt képkockákat. Emlékszem a cselekményekben gazdag történetre, de annak rengeteg részlete sajnos a felejtés ködébe veszett. Az első álom, vagy a történet első részében egy asztalnál ülve társasjátékot játszottunk páran, a Lány velem szemben helyezkedett el. Ketten voltak egy társasjátékokban jártas sráccal, titokban figyeltem az apró mozdulataikat, de nem tudtam eldönteni, hogy ők milyen kapcsolatban állnak. Talán párként, talán barátként érkeztek, nem tudom, viszont a Lány ezzel kapcsolatban nagyon titokzatosnak tűnt, úgy éreztem egyedülálló kiegyensúlyozott személy képét próbálta sugározni felém. Beszédbe elegyedtünk egymással, a témák leginkább általános témákat érintettek és a társaság egészének szóltak. Abban a helyzetben nem tudtam meghatározni, hogy egy privát beszélgetés igénye rajtam kívül a Lányban is létezne e. A következő emlékezetes momentumban kerékpáron tartottam egy távoli eldugott utcába, vagy talán inkább egy térre, ahova egy találkozót terveztünk. Nem csak egy egyszerű találkozót, hanem az eltávolodásunk utáni első privát találkozót. Kerestem az oda vezető utat, kicsit késésben voltam, de nem siettem túlságosan nehogy leizzadjak a kerékpározás közben. A biztos érzés és a megfontoltság lenne a két jellemzője mindannak, amit a második történethez fűznék, mert sajnos több részlettel nem tudok szolgálni.

Úgy látszik a múlt heti fellángolást most a lejtmenet és a tavalyi mélypontok felidézése kompenzálja. Nagyon szomorú és kedvtelen hangulatban értem haza a munkahelyről, közben a hazafelé vezető úton végig azon gondolkodtam mi okozhatja bennem ezt a feszültséget. A múlt heti szárnyalás közepette úgy gondoltam most jött el az ideje a vallomásnak, annak a bizonyos mindent tisztázó levél megírásának. Múlt hét végén bele is kezdtem a levélírásba, mondandóim egy részét megfogalmazva, másik részét vázlatolva írtam össze. Ma már nincs bennem az a félelem, hogy elveszítem őt, a frusztráltság nagyobb részét az elmúlt egy évben elhagytam. Persze Ő ugyanúgy hiányzik most is, de beláttam, ennél távolabb nem is lehetnék Tőle, mint most vagyok. Az eltávolodás legnehezebb részével megtanultam együtt élni, és így vagy úgy, a közeledéssel vagy a felejtéssel, gyorsabban vagy lassabban, idővel további súlyok morzsolódnak le majd le a szívemről.

Talán a levél miatti bizonytalanság miatt vagyok feszült? A merre tovább kérdése nem hagy nyugodni? Talán a változástól félek? Talán az eddigi életem feladása tölt el félelemmel, s ez blokkolja múlt heti elképzeléseimet? Jelenleg nincs pontos elképzelésem arról, hogy mi kerül végleg a levélbe, nem tudom mikor fogom azt elküldeni, vagy hogy esetleg elküldöm e egyáltalán. Majd ha úgy érzem összeállt a mondandóm és az ösztön azt súgja ezt a levelet be kell fejeznem, s én tényleg készen állok a dolgok megváltoztatására, akkor talán jövő héten megnyomom a levélküldés gombot, ami ugyan egy kis lépés nekem mint embernek de egy óriási lépés kettőnknek. Viszont amíg milyen feszültségek vannak bennem nem folytatom az írást, mert pont az ilyen frusztráltság, félelem és kilátástalanság hatásai miatt halasztgattam a múltban a kapcsolatfelvételt, tudni illik ez az egy dobásom van, legalább is én még hiszek benne.

Mintha az élet tenne próbára ismét egy következő lépcsőfok megtétele előtt, mintha gondolkodásra és összpontosításra ösztönözne, miközben szembeszelet fúj az arcomba. Ha így van, jelekkel kell találkoznom az elkövetkező napokban, amik megerősítenek majd az akaratomban. Talán a ma éjszakai álmok is erről szóltak.

>> következő - Kerti party

<< előző - Kirakat

A teljes történet itt kezdődik