A reggeli órákban gondolataim hullámzó tengerén felfigyeltem egy határozott löketre, egy megérzés az súgta találkozni fogunk a közeljövőben, s ez z impulzus ma így került rögzítésre a naptárban: „Reggel megérzés: találkozni fogunk”. Találkozni ugyan nem találkoztunk, de nem mindennapi történésekről tudok végre ismét beszámolni. Szabadságolásom után ma voltam először a munkahelyemen. Közvetlen munkatársammal sokat beszélgettünk a múlt hét történéseiről, de az egyedüli említésre méltó momentum az az volt, mikor múlt hét kedden a Lány meglátogatta két kollegámat s hosszasan elbeszélgetett velük. Nagyon kedves és közvetlen volt az elmondások szerint. Múlt hét elejéről, pontosabban múlt hét keddről viszont van egy bejegyzés a naptáramban: „újra együtt leszünk érzés”. Elgondolkodtató. Talán tényleg csak véletlen, hogy időben közel egymáshoz Ő az irodai asztalom mellett beszélget 2 közvetlen munkatársammal, én pedig ismét a közelségét érzem. Summa summarum, egy dolog viszont tény. Ma két ember egymástól függetlenül szóba hozta a Lány nevét, s meséltek Róla pár dolgot, például azt, hogy vásárolt egy elektromos zongorát, és zongorázni tanul. Nekem, mint dalszerző énekes tanoncnak ez kifejezetten szívhez szóló információ volt. Nem mondanám meglepőnek, sokkal inkább örömmel tölt el, hogy a zene is egy közös érdeklődési pont lett köztünk.

Apropó, ha már a zenénél tartunk, szót kell ejtenem a hétvégémről is. Egy hirtelen jött lehetőséget kihasználva, szombat délután a városi művelődési ház nagyszínpadán mutathattam be egyik dalomat egy színpadi gyakorlat keretében. Minden pillanatát élveztem, a tökéletes hangosítás, hasonlóan mint egy autóversenyzőt a lóerők, engem a hangerő száz Watt-jai repítettek eufóriába. Felemelő érzés volt egyedül egy nagy színpadon dübörgő hangerővel elénekelni egy saját szerzeményemet. A szakmai megfigyelők leginkább az énekkel kapcsolatban adtak tanácsokat és szerény dicséretet, de a dal mellett sem mentek el szótlanul. Az előadás után még órákig a fellegekben voltam.

A szabadságolásból visszatérve energikus vagyok, fel vagyok pörögve, nem érzek lehetetlent, és ez szerintem nem csak az egy hét pihenés hozadéka, van valami más, ami ekkora hatással van rám, kell hogy legyen valami oka amiért ilyen boldognak érzem most magam.  A múlt hét kilátástalansága, az elmúlt hetek csendje után végre történt valami, külső impulzus formájában is, de főleg bennem legbelül. Az az igazság, nem tudom pár mondatban megfoglalni azt a csodát, amit most érzek, legszívesebben bele kiabálnám az éjszakába, tudja meg mindenki, hogy szeretem Őt. Milyen furcsa a hullámzás! Vajon miért pont most érzek így? Vajon van köze ahhoz, hogy múlt héten a Lány valószínűleg befejezte a vizsgáit és diplomát szerzett? Most akkor a tyúk vagy a tojás? Én alakítanám ezeket az érzéseket, vagy tőlem függetlenül törnek a felszínre? A józan paraszti eszem azt súgja, kicsi vagyok én ekkora teremtő hatalomhoz, de a szívemet a szerelem hajtja. Szóval mit tehetnék? Hiszem tovább, hogy az Életnek célja van velem, és ennek a célnak a lehető legjobban meg akarok felelni. Ma elég erőt kaptam hozzá, hogy folytassam!

Nem tudom mikor éreztem magam ilyen boldognak, egy biztos nem mostanában volt. Az eltávolodás óta talán nem is nagyon történt velem ilyen, s hogy a Lány örömében ennyire együtt tudjak érezni, utoljára a biciklivásárlásakor történt. A tudat, hogy a Múzsám vásárolt egy igényes hangszert, amiből én szinte biztosra veszem, hogy Ő komolyan gondolja a zenetanulást, most elgondolkodtat, elvarázsol. Miért pont a zenében szándékozik önmegvalósítani? Ez is véletlen lenne? Vajon Őt mi motiválja? Annyira szeretném most megölelni, megköszönni neki a létezését, megköszönni mindazt, amit kaptam Tőle.

>> következő - Hetedhétországon is túl

<< előző -Tyúk vagy a tojás?

A teljes történet itt kezdődik