A minap az gondolkodtatott el, hogy ez a megmagyarázhatatlan kapcsolódási dimenzió nem ismeri az időt, legalábbis nem abban a mértékben, mint ahogy mi itt emberek a Földön megszoktuk. Elmúlt egy év, lassan a második év derekát is megközelítjük. Hatszor váltották azóta egymást az évszakok, depresszióval küzdve pokoli mélységekben jártam, testem súlyának tíz százalékát elvesztettem, aztán az isteni jelek segítségével rátaláltam egy útra. Sok lépést tettem meg azóta, kezdem visszanyerni az energiáimat, de tudom, még hosszú utat kell bejárnom. Van viszont egy dolog, ami mindeközben semmit nem változott, ez pedig a Lányhoz kötődő érzelmem. A mai újabb elméletem, miszerint kapcsolódásunk nem egy földi halandóként ismert evilági materiális kötődés, hanem valami felsőbb dimenzió törvényszerűsége kell hogy legyen. Az idő múlását is tartalmazó földi 4 dimenzió ilyen távlatokban már elkezdte volna erodálni ezt a kötődést, kézenfekvő lenne a felejtés, de úgy néz ki, van olyan erő ami ellenáll az idő vas fogának. Talán így van, talán másként, a lényegi kérdés leginkább az, hogy a földi halandó részem ezt meddig bírja ép ésszel.

Dimenzió, az idő relativitása... ma egy kicsit mélyebben hatoltam a fizika területére, de ha már így érintettem a témát, folytassuk tovább az elmélyülést. Épp az előző posztban, mi ahogy azt korábban már többször is, boncolgattam az emberi lét törvényszerűségeit, a létezés értelmét. Mik vagyunk mi emberek? Mi ez a test, amit a tükörben látunk? Mi van a bőrünk alatt, csak csont hús és vér? Mi az az anyag, amiből állunk miközben vizsgáljuk magunkat a tükörben? Az egész test csak szervek, sejtek, molekulák s atomok összekapcsolódása lenne? Atomok... Furcsa egy rendszer, pont mint a naprendszer csak kicsiben. Ha milliárdnyi ilyen kis naprendszerre hasonlító atom vagyunk, akkor mégis helytálló lenne azt állítani, hogy mindannyian önmagunk univerzuma vagyunk? Univerzum az univerzumban, csepp a tengerben. Ha megvizsgálunk egy ilyen kis mikro naprendszert, az atomok rendszerét közelebbről, akkor feltűnhet egy kis furcsaság. Képzeljük el, ha az atommag Budapest méretű lenne, akkor az elektronok, focilabda nagyságban bő 200 kilométeres sugarú pályán keringenének. Na akkor hogy is van ez? Ha megkocogtatom a fejem a koponyám szilárdnak tűnik ugyan, de alkotóelemeit tekintve nagy részben csak egy üres semmi. Akkori mi is valójában az anyag? A csillagászok arra következtetnek, hogy a neutroncsillagok magja a világűr legnehezebb anyaga, egyetlen gombostűfejnyi belőle négymillió tonnát nyom! Ez már anyag, itt már valami nagyon összesűrűsödött! Ha a mérlegre állok, az teljesen más mértéket mutat, felvetődik a kérdés, ha az anyag bennem csak egy gombostűfej több milliomod része, akkor én miből állok össze, és miből épül fel a természet körülöttem? Összesűrűsödött energia, adják a választ a kérdésre a tudomány jeles képviselői is. Az elmélet bizonyítására javaslok egy kísérletet minden kételkedőnek. Fogjunk egy darab fát, gyújtsuk meg s nézzük mi történik. A tűz felszabadítja a fában manifesztálódott energiát, s az égés folyamán a fa energiája hőenergiává változik, mert ugyebár ismerjük a törvényt, energia nem vész el csak átalakul. Ugyanezen elv alapján teszünk meg autóval 100 km távolságot kb. 6 liter üzemanyag elégetésével. A fából csak kis hamu, az üzemanyagból füst marad, nem tökéletes égésük ellenére is érzékelhető az úgynevezett anyag mennyiségi átalakulása.

Az egészből csak annyit szeretnék kihozni, ha a testünk csak kis részben anyag és nagy részben energia, akkor minden rezgés és hullám hatással van ránk, legfőképp a gondolat, mert az is energia kell hogy legyen ebben a rendszerben. A gondolatenergia így tehát törvényszerűen vissza fog hatni az őt létrehozó egységre, arra a mikro univerzumra, amit mi emberek énnek nevezünk.

Egy csillagok születésével és eltűnésével foglalkozó irományban figyeltem fel arra az elméletre, miszerint a csillagok soha nem egykék, mindig testvérrel együtt születnek. Ha a csillagok is ikerként párban születnek, akkor a lelkek miért ne tehetnék? Ha eltávozik valaki az élők sorából, a népi nyelvben gyakran mondjuk felszállt a csillagok közé. Kételkedő elmém egy újabb kaput nyitott az ikerlelkek létezésének és az ikerláng kapcsolódás elfogadásának irányába. Mégis lehetséges, hogy ez az egész történet nem csak a koponyámon belüli rövidzár okozta agymenés lenne?

„Figyeld meg, ha boldog vagy, hogy repül az idő. "Jé, már este van!" Ha pedig nagyon boldog vagy, akkor az idő nemcsak "repül", de meg is szűnik. Nincs. Egy olyan dimenzióban vagy, ahol nincsenek órák. Nincs holnap. Tegnap sincs. "Most" sincs - mert ha már tudod, hogy "most" van, nyomban félni kezdesz, hogy elmúlik az egész.”

Müller Péter

>> következő - Fuss a céljaidért

<< előző - Lehangoltság és feltöltődés árnyai

A teljes történet itt kezdődik