A szép napsütéses tavaszi időjárás ma borúsra majd esősre váltott, s ugyanígy változott az én hangulatom is egyre negatívabbá. Péntek lenne a lehangolódás napja? Múlt pénteken a lehangoltság szürke árnya áradt szét testem minden porcikájára, és ma is, nem tudom miért érzem magam ennyire szomorúan. Egyszerűen csak minden ok nélkül kéretlenül tört rám délután ez az érzés, magával húzott, s az első csatát meg is nyerte. A lehangolódásomat valami távoli külső erő okozta, ma kardinálisan tapasztalható volt, hogy a szomorúság tőlem függetlenül valahonnan távolról érkezően hangolt át. Nem volt semmi borús a gondolataimban, a napi történésekben sem találok indokot a hangulatom ilyen mértékű negatívba fordulására. Történt vajon valami ma a Múzsámmal? Honnan máshonnan foghattam volna ilyen jeleket, hiszen csak egy antennám van nyitva! Ennyire bánkódna valami miatt, hogy én is megérzem? Az utóbbi időben kezdtem azt gondolni, hogy az a láthatatlan szál már megfakult köztünk, de most ismét elbizonytalanodtam. Változott valami egyáltalán?

Hetek óta nem tudom magamat éjszakánként rendesen kipihenni, hajnali 5-6 között rendre felébredek. Nem lehet most a lustálkodásra fogni, az elmúlt időben ismét rendszeresen sportolok, a testemet lefárasztom annyira, hogy az éjszakákat pihenéssel tölthesse, de úgy néz ki, az elmémet ez nem igazán érdekli. Értetlenül állok a megmagyarázhatatlan ébredésekkel szemben, hiába vagyok még kialvatlan, az ébredések minden racionális ok nélkül történnek. Tavaly segített egy Valeriána tartalmú tabletta az alvásproblémáimon, nemrég újra elkezdtem a bogyók szedését. Alvási időben mélyebben alszok, de a hajnali ébredéseken nem igazán segített, cserében az álmok is elmaradtak. Elfáradtam, ma nagyon nehezen bírom a kilátástalanságot. Miért nem tudok felejteni? Az lenne a legegyszerűbb, ha mindent elfelejthetnék, mintha semmi sem történt volna, de ezen ma már nem lehet változtatni. Váratlanul megjelent az életemben a nagy Ő, s mint egy szélvihar, mindent összekuszált. Semmi sem lesz már olyan, mint régen volt, így vagy úgy, vele vagy nélküle más emberként folytatom életutam. Nem tudom hol vagyok, nem tudom merre tartok, nem tudom mit hoz a holnap, a holnapután, a jövő hét, a jövő hónap, a jövő év. Átölelhetem e egyáltalán valaha a Kedvesemet?

Közhely, segíts magadon, isten is megsegít. Nem tudok logikus magyarázattal szolgálni senkinek sem, mert racionális gondolkodással én sem értem, de van egy elképzelt képem, egy vizualizációs játék, ami ilyen napokon mindig segít. Nevetségesnek tűnhet, de az ösztön súgta ezt a technikát még tavaly ősszel valamikor. Általában ágyban fekve meditatív állapotban elképzelem Őt, gondolatban próbálom megidézni a lényét, a szellemét a lelkét vagy nevezzük bárhogyan a szemmel láthatatlan létezés megnyilvánulását. Képzeletben megkérem, hogy feküdjön rám fénytestével, de az anyagi szilárdság törvényeinek fittyet hányó energiatest nem áll meg testem védőburkát képező bőrömhöz simulva, hanem rögtön belém zuhan, ezzel egyesülve az én energiatestemmel, szellememmel, vagy akármivel, ami én vagyok. Ilyenkor az első érzés ami rendszerint átfut a gondolataim közt, hogy én Ő vagyok, olyan mintha az Ő testéből szemlélném a világot. Magaméként érzem a hosszú haját, az ajkait, a nőiességét. Ebben az összeolvadt állapotban egymást gyógyítjuk, megszűnnek fájdalmak, elmúlnak betegségek. Van egy szintén visszatérő kép, amiben először eggyé olvadva állunk egy felhőből összesűrűsödött emelvényen miközben esőszerű fehér energiacseppek mossák tisztára testünket. Később aztán szétválunk s ebben az esőszerű áldásban kéz a kézben forgunk körbe s körbe. Talán az őrület határán sodródom, félelmetes, de tényként kell kezelnem, hogy ezek az alkalmak képesek áthangolni szellemi és testi állapotomat, a vizualizált képek boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá, energikusabbá varázsolnak. Micsoda hatalma van az elmének! Most is csak azt kérdezem, ez a tapasztalt funkcionalitás a saját magamra irányuló saját hatásom lenne e, vagy egy komplex rendszerhez ezer irányból kötődő entitásnak az érdeme? Én vagyok a magam univerzuma vagy része vagyok az univerzumnak? Mi, illetve ki vagyok én egyáltalán? Van még egy hasonló volumenű kérdés, amit oly sokan feltesznek: Mi az élet értelme? Én már tudom, megtalálni, elveszíteni, hinni, fejlődni majd egyesülni az igazival, akit nekünk rendelt az ég! Semmi más nem számít!

„Változás. Olykor észre sem veszed. Olykor egyszer csak fejbe vág. És olykor átfordulsz a sarkon, és valahogy más emberre ismersz magadban, és a világ sem olyan már, mint előtte volt.”

“A szívnek nem parancsolhatsz. Kényszerű törvényének a józan ész sem tud ellenállni. Falakat dönt le, és határokon üt rést. És ha tetszik, ha nem, olyan helyekre visz, ahová az elme sosem vezetne.”

Erica világa film

>> következő - A létezés dimenziói

<< előző - Az elme határtalansága

A teljes történet itt kezdődik