A nyár közeledése egyre jobban érzékelhető, a csapadékos tavasz helyére érkező nyár már kopogtat az ajtón. Tegnap délután a késő tavaszi napsütéses időben a családdal ellátogattunk a város híres parkjába. Aznap rajtunk kívül sokan mások is így tettek, gondolom, a hasonló frekventált helyeken mindig jó néhányan vannak, már csak ebből kifolyólag is mi a kevésbé látogatott helyeket általában jobban preferáljuk. Tegnap azonban ez máshogy volt. Az ott tartózkodásunk ideje alatt szüntelenül a Lányt kerestem, sok mindenkiben Őt láttam, bíztam benne, hogy megpillanthatom valahol. Nem hinném, hogy mindez tudatos lett volna, a pezsgés elég határozottan felszínre hozta a szomorúság és remény érzéseinek egyvelegét. Inkább ráhangolódásnak éreztem, volt ott valami a levegőben, ami ezt kiváltotta belőlem. Talán csak az időjárás, a táj, az emberek, a sétáló párok, de talán valami más is. Talán hasonló érzések kíséretében Ő is ott járt valamikor, talán pont aznap, előtte vagy a következő napokra tervezte ezt, és ezért érezhettem oly nagyon a közelségét. Volt bennem végig egy tompa félelem, mi lesz majd ha mással látom? Igaz két éve még szívből kívántam, hogy találja meg a boldogságát valakivel, azóta sok minden változott, de most sem kívánom másként. Önző lennék, ha azt gondolnám, minezt csak én adhatom meg számára, de egyben nagyon boldog is, ha ezt mégis megtehetném. Egy biztos, az Ő boldogsága mindig minden körülmény közt fontosabb a sajátomnál.

Nem csak a délután nem volt ingerszegény, az éjszaka is hozott említésre méltó történést. A megjelenő álomban most nem a Lány arcát véltem felfedezni, nem tudom kiét, talán valaki másét, de a történet egyértelműen a mi történetünk volt. Egy ismétlődő szimbólum képei villantak fel. Nem látszott pontosan, talán ételt főztek páran egy társaság részére, miközben mi egy paraván mögött találtunk egymásra, és beteljesítettük azt a régóta vágyott mindent megváltoztató mosolyt, s ölelést. Az eltávolodás időszaka utáni egymásra találás pillanata volt ez. Szorosan egymáshoz bújtunk, ott és akkor teljesen tudatosult bennünk, amit mindig is sejtettünk, hogy egyek vagyunk, éreztük, hogy nincs értelme küzdeni ellene, mikor hirtelen betoppant a feleségem. A Lány nem engedett el, továbbra is magához húzott. A feleségemre való tekintettel felemeltem két kezemet, talán ezzel a mozdulattal adtam meg magamat a szituációnak. Nem akartam fájdalmat okozni, legalábbis ezt próbáltam elkerülni, erre utalhatott a megadást jelző feltett két kéz, de nem mozdultam a Lány mellől. Ha a történet úgy alakul és a Lány ismét a közelemben lesz, akkor bizony meg kell tennem ezt a lépést. Ez a legnehezebb, mert a mai napig nem tudom, hogy képes leszek e rá. Egyedül nem fog menni, szükségem van a Lány támogatására, már az is elég ha mellettem áll, mert ketten eggyé válunk, s így ketten egyként mindent megoldunk majd.

Ha az éjszaka a beteljesülés képeivel ajándékozott meg, szóvá kell tennem, hogy a koncert után a daloknak lett némi utóéletük. Jó visszajelzéseket kaptam, volt akit mélyebben, másokat kevésbé érintettek meg a dalok. A visszajelzések alapján érdekes észrevétel, hogy különböző embereknek különböző művek tetszettek, valakinél az egyik dal, másoknál másik dalok nyerték el a tetszést. Ez mondjuk így pozitív, mert nem vagyunk egyformák, s ha szélesebb közönség ízlését is ki tudom elégíteni, szórakozást tudok nyújtani, akkor már elértem egy fontos célt. A mobiltelefonokkal készített felvételek eredményeként, volt hogy egyik munkatársam párja otthon dúdolgatta a dalomat s a szöveget némileg módosítva énekelgette a refrént. Hasonló sikereket ért már el egy a közösségi médiában korábban megosztott dalom is. Van aki a koncert után töltött le az elérhető dalok közül párat, vagy mindet, ezt nem tudom, és a napokban futás közben hallgatta azokat. A kritika elől sem zárkóztam el, meghallgattam s megfogadom az észrevételeket.

A dalok kis körben egész jól szerepeltek, és ha abból indulok ki, hogy minden tizedik emberre talán hatást gyakorolhattam, akik legalább egy pillanatig is odafigyeltek a szerzeményeimre, akkor bizony nem lehet okom arra, miért ne folytatnám. Úgy látszik a szerzemények megtalálhatják a nagyobb közönségüket is, ha egyszer majd mindenki számára elérhetőek lesznek stúdió minőségben. Nem állok le, még ha vakon is, de megyek tovább, mert hiszek benne, hogy az álmok valóra válhatnak!

>> következő - Megvalósult félelmeink

<< előző - Távolodások

A teljes történet itt kezdődik