Az ember tervez..., valahogy így mondják. Hatást szerettem volna előidézni, úgy gondoltam egy nagy dobással majd hullámokat fogok kelteni, de most itt ülök csendben s nyugodtan a szinte mozdulatlan víztükrű Balaton partján, és most kicsit én is olyan vagyok, mint a megnyugodott Magyar Tenger, csak létezem mozdulatlan. Végig nézek a víztükrön, de sehol egy hullám, ilyen a belső világom is, semmi nem befolyásol, csak vagyok. Nem gondolok semmire, nem várok el semmit, nem is tervezek semmit, csak csendben lélegzem. Vajon hol az a hullám, hol az a hatás, amire vártam?

A tervezett nagy dobás megvalósult, tegnap este 21:40 és 22:20 között kiálltam egy szűkebb közönség elé, és előadtam 8 dalomat. Visszatekintésként legfőképp azt a nyugodtságot tudnám kiemelni, ami végig kísérte az egész napomat, azt hogy sokkal lazább voltam, mint arra korábban számítottam. Nyugodtság érzése hatott át a koncert előtti napokban, és az esemény másnapja sem telik most másként. A koncert hangos volt, nagyot szólt, de ma bennem mégis a csend hangjai uralkodnak. A fellépés előtt többen is kérdezték, ’Na izgulsz’? Furcsa, de nem izgultam annyira, persze volt bennem a feszültség, az első szám kezdete előtt a gitár hangolása közben remegett kicsit a kezem, de ennek ellenére az egész olyan természetesnek tűnt.

Az első ilyen jellegű szóló fellépésem volt, egy dalszerzői énekesi debütálás, egyben több dalnak a premierje is, olyan dalok szólaltak meg, amiket korábban soha senki nem hallhatott, ennek ellenére nem volt rajtam magas fokú stressz, nem volt rajtam olyan nyomás, olyan izgalmi állapot, ami el szokott uralkodni rajtam, bármikor amikor ki kell állnom pár fős, vagy kicsit nagyobb társaság elé. Ez az egyik fontos észrevételem, a másik pedig talán az lenne, hogy a koncert után sem érzem azt, hogy hú, ma valami nagy dolgot tettem volna. A dalok közti átvezető szövegek is meglepően jól sikerültek, amire már csak azért sem készültem, mert úgy voltam vele, úgyis szétizgulom az előadást, aztán inkább úgysem beszélek a dalok között. Most így úgy tűnik, mintha félvállról vettem volna a feladatot, azzal hogy nem stresszeltem rá és utólag sem csinálok belőle nagy ügyet, egy nagy dobással hullámot akartam kelteni, de ahogy most végig nézek a szinte mozdulatlan Balaton víz tükrén, úgy érzem a bennem elhatalmasodó csend most jó dolog. Harmóniában vagyok a természettel, a csend most megnyugtat, nem mozgat és hitet ad, elhiteti, hogy jó úton járok. Kérdéseimre a választ, a munkám gyümölcsét nem most rögtön fogom megkapni, a történet ezt már többször igazolta.

Honnan ered ez a csend bennem? Ismét egy kérdés, amire választ keresek, miközben magamra figyelek. Egyet tudok, nem én idéztem elő, legalább is nem tudatosan. Talán ösztönös, talán lehet realitás az elméletben, hogy a Lány most a vizsgáira koncentrál, de a felülről vezéreltséget sem zárnám ki. Csend van, mert most a történetben csend következik a felsőbb törvények, a fentiek terveinek megfelelően. A Lány 3-4 hét múlva államvizsgázni fog, diplomát szerez, ez az alkalom lesz a záróakkordja a több évnyi erőfeszítéseinek. Neki most csakis erre kell koncentrálnia, ez az Ő feladata, ez az Ő nagy dobása, Őt abban kell támogatni, hogy a lehető legjobban tudjon a feladatára összpontosítani, most nem szabad Őt kizökkenteni semmi mással. Csendre és nyugalomra van szüksége, aztán majd ha jönnie kell egy hullámnak, el fog jönni az a hullám. A 2017-es évi őszi szemesztert nagyon jó eredményekkel zárta, akkor még közel voltunk egymáshoz. Támogattam Őt gondolattal, szavakkal, mert akkor még elért a hangom hozzá, és Ő szinte minden tárgyból kitűnőre vizsgázott. Ez az Ő egyedüli érdeme! Ezután ért utol minket a távolodás pusztító lavinája, Ő erre betegséget és műtétet is kapott plusz súlyokként a hátizsákba. Szegényem, gyanítom Ő is hasonló érzelmi mélységeket élt át, amire még a betegség is rátett egy lapáttal. A tavaszi szemeszter vizsgáival nagyon nehezen sikerült megbirkóznia, ezt már csak hallomásból tudom, nem Tőle. Mondjuk ezt teljesen megértem, abban az időben korábbról nem ismert mélypontokat megjárva, összetörten én semmire sem voltam képes. Nem szabad, hogy ezek a rossz élmények ismét a felszínre jöjjenek, a csalódottság érzéseit most messze el kell kergetni.

Bennem ez a megvilágítás most tudatosult, talán ez lehet a csend kiváltó oka, mindenesetre úgy érzem, a csend most jó, Ő megteszi a nagy dobását, s eléri egy célját, én pedig megpihenek kicsit. Büszke vagyok, nagyon büszke vagyok Rá! Sok sikert Kedvesem!

>> következő - Távolodások

<< előző - Csendes passzivitás

A teljes történet itt kezdődik