Ma ez már nem különösebb meglepetés, az éjszaka ismét róla álmodtam. Talán azért, mert egyre gyakoribbak az ilyen látomások, vagy valami még fel nem kutatott más ok miatt, ezek a víziók egyre töredezettebben és fakóbban maradnak meg mostanában. Sajnos most sem tudom a történet részleteit felidézni, csak pár képre emlékszem. Szokásos felbukkanó ábrák ez ma sem volt másként.

Egy hosszú asztalnál gyűlt össze egy közepes társaság, mintha egy esti vacsorázós koccintós alkalom lett volna a látomás kerete. A Lány, az asztal túloldalán 2-3 hellyel balra helyezkedett el, az asztaltársaság több beszélgető csoporttá változott, így mi egymással nem váltottunk szót, sőt tekintetünk is kerülte egymást. Nem tudom, hogy ezek a ködképes látomások miért ismétlődnek folyamatosan. Most is feszültség vibrált köztünk, de az egymás felé nyitás ismét nem történt meg. A következő képkockára ugorva már hiába kerestem Őt izgatottan. Tudtam, hogy valahol az épület másik szárnyában tartózkodik, de hiába siettem oda, hiába próbáltam felkeresni Őt, sajnos sehol sem találtam. Az ezt követő utolsó jelenetben buszon vagy trolibuszon ülve csalódottan távolodtam az épülettől és mintha egy munkakapcsolati ismerősöm valahogy a járműn kívül utazott volna velünk, állva s kapaszkodva egy a jármű tetejéről hátul leívelő jobbra-ballra elforduló szerkezeten. Mindenesetre elég furcsa kép volt, de erre legalább tisztán emlékszem, mondandóját tekintve most még nem tudom, van e jelentősége. Úgy nézett ki ez az ismerős a vizionált történetben rájöhetett a bánkódásom és a szenvedéseim okára. A hétköznapi életben többször hangot adott annak, hogy nem érti mi volt velem tavaly. Néha még idén is bánatot és letörtséget lát rajtam, s nem tudja ezt hova tenni. Igaza van, jól látja, én nem ilyen voltam régen!

Talán azt súgja az álom, hogy lépnem kell, de én folyamatosan ezen tevékenykedem. Az elmúlt jó bő egy év megmutatta, hogy személyes kapcsolat, a találkozás nem működik, le lettem tiltva minden kommunikációs csatornán. Az, hogy van még egy számára ismeretlen másik email címem, amiről levelet küldhetnék neki, illetve vannak más csatornák is, amin a kommunikációs bástyákat meg tudnám kerülni, nem segítenek, dilemmában vagyok, mert nem érzem a legjobb megoldásnak. Támadásnak veheti, rögtön törölheti, blokkolhatja, mert ha Ő még mindig távolodni akar ettől a megvalósíthatatlannak tűnő kapcsolódástól, akkor bizony ez könnyedén előfordulhat. A legegyszerűbb persze mégis csak ez lehetne, ha szimplán csak ráírhatnék chaten. Kérhetném, hogy találkozunk valamikor, legegyszerűbb lenne egyeztetni egy időpontot, aztán átbeszélni dolgainkat, de lássuk be, ezt most nem tudjuk megvalósítani. Nem is tudok csak úgy egyszerűen ráírni, másrészről meg azt sem tudom, hogy képes lennék e kezdetben normálisan szavakat formálni, hogyha közelemben tartózkodna, mindaddig, amíg a bizonytalanság köde végleg el nem párologna kettőnk közül.

Bő másfél hónap múlva élőben fogom előadni az Ő ihlette dalokat, ennek a lépésnek már visszhangja kell, hogy képződjön, talán már most lesz egy olyan visszhang, ami hozzá is elérhet. Mert bizony elérhet, és ez már nem álomvilág, van benne bőven realitás. Mert lesznek olyan személyek, akik hírvivőként említést tehetnek róla, és ezután, ha érdeklődik, akkor pontosan tudni fogja, hogy hol találja meg az internetre feltöltött dalokat, amiből arra az időre már hat vagy hét szerzeményem is elérhetővé válik. Ha meghallja a hangom s értelmezi a sorokat, talán elérem a célomat!

Teljesen logikus lépésként letilthat chat alkalmazásokban, törölhet minden levelezésünket, elkerülhet az utcán, próbálhat minden fronton távol maradni, hogy a lassan gyógyuló sebeket újra fel ne szakítsa, de arra nincs felkészülve, hogy dalban mondom el a nagyvilág előtt mennyire szeretem, dalban mondom el, hogy hiányzik és dalban biztosítom arról, hogy mellette vagyok s örökké mellette maradok. Ez motivál leginkább az előadásomban, hittel, erővel és kisugárzással kell bemutatnom a dalokat, hogy azok minél távolabb szóljanak, s hullámaikkal képesek legyenek a hamis képeket semlegesíteni, miszerint mi nem lehetünk együtt. Ha most nem jut el hozzá a hangom, akkor majd eljut más formában, egy biztos, folytatni fogom. Akkora dobásra lesz szükség, aminek a hullámai Őt is elérik. Nem tudom mire vagyok még képes, talán sokkal de sokkal többre mint amit most elképzelek. Nem tudhatom hova vezet ez az út és még mennyi mindent hoz ki belőlem a teremtő, de jó diákként szorgalmasan teljesítek tovább ezen az élet adta önismereti tréningen.

>> következő - Az elme határtalansága

<< előző - Mozis teszt

A teljes történet itt kezdődik