Mozis teszt
A mai nap is nagyban hasonlított a tegnapihoz, a Lány sokszor megjelent a gondolataimban, legerősebb jelenlétérzést délután a Forma 1 közvetítést nézve éreztem. A sport önmagában is, és ezen belül a technikai sport királykategóriája egy olyan téma, amit nagyon hasonlóan látunk. Különböző képen szocializálódtunk, más hatások értek az életben, ezért életvitelünkben különbségek is mutatkoznak, de érdeklődési körünk, a dolgokhoz való hozzáállásunk nagyfokú hasonlóságot jelez. Talán még több hasonlóság van köztünk, mint az eddig kiderült, volt egy olyan megérzésem, hogy a szülői háttér, aminek segítségével gyökeret eresztettünk itt a Földön, egyazon sémákat mutathat.
Arra gondoltam szívesen elvégeznék egy kísérletet, mikor egy olyan szituációban kerülnénk egymás mellé, ahol a verbális kommunikációt hanyagolni tudnánk, vagy hanyagolnunk kellene, és csak szótlan léteznének egymás mellett. Például moziban egymás mellé ülve érdekes tanulmány lehetne kettőnk kötődésének a vizsgálata. Nem kell semmi bonyolult kísérletre gondolni, csupán csak olyan mindkettőnk által elfogadott játékszabályokat kellene betartani, mint mondjuk, a tekintetünknek a mozivászon felé kell irányulna, nem érhetnénk egymáshoz, hasonlók. Szótlan ülnénk egymás mellett, de valószínűleg fel sem fognánk milyen filmet vetítenek, én legalább is biztosan nem. Lelkünk s szellemünk vibrálna, forróság és vágy öntené el egész testemet, keményen kellene küzdenem ellene, hogy a játékszabályokat betartva meg ne érintsem. A kísérlettől bizonyítékot remélnék az elméletemre, miszerint a szavak szerepe köztünk nem oly lényeges. Tapasztaltuk már, a szavak képesek mindent tönkretenni. Az a fontos, amit a test érez, mikor a másikra gondolunk, vagy épp az a vibrálás megtapasztalása, amikor egymás közelében vagyunk. Nincs szükségünk szavakkal körbeírni mindazt, amit a finom szenzoraink úgyis sokkal pontosabban éreznek, nincsenek is rá megfelelő kifejezéseink, talán csak hasonlatokkal tudnánk érzékeltetni a mélyen működő láthatatlan törvényszerűségeket. Ez a bennünk megbújó ősi bölcsesség, ez a természetességben rejlő erő mutatja meg mi is az igazán valódi, merre kell haladnunk. Elfelejtettünk hallgatni testünk apró jelzéseire, ösztönünk csak egy istállóba zárt táltos paripa. Hogyan juthatnánk el így bárhová is? Milyen javakat küzdenénk ki magunknak az életben e eszközök használata nélkül? A kis vándormadárkák úgy repülnek Afrikába, hogy nem tévesztik el a tengerszorost. Nem csak a déli és az északi irányt ismerik, pontosan tudják hova tartanak s mindig a legkisebb veszélyt jelentő úton haladnak. Ösztönösen bármikor újratervezhetnek, nem csak abban az esetben, ha a navigációs programjuk esetleg úton álló akadályt jelez.
>> következő - Egy nagy dobás
<< előző - Két kerék egy pár
