Képben lenni
Ma régi ismerősökkel és üzlettársakkal ebédeltünk egy kis évzáró rendezvény alkalmával. Tegnap ugye már említettem, hogy irományaim késleltetve, egy hét érlelés után kerülnek ki éles posztként mindenki számára elérhetővé. Ma tehát, december 18-át írunk. A társaságban sok régi emléket felelevenítettünk, szóba kerültek régen látott ismerősök. Szóba került a Múzsám is. Nem én hoztam szóba, de nagyon felizgatott, minden apró információmorzsát tudni szerettem volna róla. A társaság a „nagyon kedves lány”, „okos lány”, „jó csaj” s hasonlóan pozitív jelzőkkel illették Őt. Ugyan úgy, mint sokszor máskor, ma is furcsa volt egy ilyen beszélgetésnek a részese lenni. Nem bírom, nem akarom többé titokban tartani az érzéseimet. Ő nem csak egy kedves, okos, szemrevaló teremtés, Ő az életem értelmévé vált, számomra Ő a mindenség. Nagyon nehéz volt ez az év nélküle, ez a szituáció egy kicsit felbolygatta az érzelmi világomat. Hiányzik! Nagyon hiányzik! Az elmúlt egy hét nyugodtan zajlott, nem szabad most ismét teret engednem a bús komorságnak. Tuti van még vizsgája idén, kitartok az elképzelésem mellett, kitartok a támogatása mellett. Örülök, hogy tavaly ilyenkor megtisztelt a bizalmával, örülök, hogy megismerhettem!
UPDATE:
Este 5 és fél között a szürke ködből határozottan előbukkanó képekre lett az elmém figyelmes. Talán ma is vizsgázott, egy ilyen kósza gondolat vagy megérzés suhant át rajtam. Ha így van, miért ne Gondolnék Rá? Megfigyeltem magamon, hogy gondolni valakire néha nem is olyan egyszerű dolog, mert ahogy hirtelen eszembe jut valaki vagy valami, a gondolatot aztán ugyanolyan gyorsan tovább is löki egy következő képkocka. A képkockák s érzések rendezetlenül szállnak el előttünk, mint azt az őszi falevelek teszik az erdőben. Nem tudjuk melyik fához tartoztak, aztán pár pillanat múlva már össze is keveredtek az erdő sűrű avartakarójával. Néha elég sok energiát megkíván a fókuszálás, s jó esetben így is csak 10 másodpercekig tartható fent. Szerintem egyetértünk benne, hogy a gondolatok fókuszban tartása néha nem is olyan egyszerű feladat, de aztán lehet, hogy csak az én fejemben van az átlagosnál több zizi! :)
A szokásos iskolai képkockák játszódtak le ismét lelki szemeim előtt, ami egyszer ugyebár bevált, miért módosítanánk rajta. A terep ismerős volt, a szituáció ismert, nem először álltak össze rövid mozgóképpé ezek a képkockák, de nem hinném, hogy csak emiatt válna egyszerűvé a fókuszálás, a történet megélése. Mert bizony nem kellett ma kora este semmi energiát fektetnem a képzelődésbe, minden jött automatikusan. Képzelődés! Szeretem a magyar nyelvet, sok mindent meg-magyar-áz. Mi a képzelődés? Agyunk a vizuális ingerekre a legfogékonyabb. Az inger jöhet a jól ismert s megszokott háromdimenziós térből, de jöhet belső vizualizálás eredményeként is. Például a szexuális fantáziálás kézzel fogható eredményt produkál a fizikai síkon. J , az agy nem tesz különbséget, honnan jön a kép. Tehát a képzelet számomra a következőt jelenti: Az el-kép-zelés, a vizualizáció irányt mutat, a kép-zelőerő, a fókusz meghatározza a le-kép-eződés hatékonyságát. Mire vagy kép-es? Kép-ben vagy?
Jól elkanyarodtam a mai történettől. A mai elképzelt többször ismétlődő rövidfilm valósághű részletgazdagsága rám biztosan hatott, ha rövid időre is, de felmelegítette a lelkemet a hideg kora esti órákban. A Lány az osztályterem közepétől kicsit előbbre az asztalra hajolva dolgozott az írásbeli vizsga feladatainak kidolgozásán. Én mögé álltam, előre hajolva bal kezemmel finoman megszorítottam bal felkarját, s jobb oldalról közel bújva lágyan a fülébe suttogtam. Közben bal kezemmel szorítottam kicsit a fogáson, meg megráztam a vállát s bíztattam Őt: „Menni fog”, „képes vagy rá”, „melletted állok” Érdekes, most hogy írom ezeket a sorokat, valahogy már nem állnak össze a képkockák úgy, mint azt kora este történt.
>> következő - Az első dal
<< előző - Születésnap
