Fiatalabb koromban a születésnapjaimon volt még bennem egyfajta várakozás, volt a napnak egy körülírhatatlan varázsa, de mára sajnos ez is megkopott. A közösségi média elterjedésével a születésnapi jókívánságok száma ugyan növekedett, de jelentőségük egyre inkább csökkent. Boldogságot és jó dolgokat kívánó üzenetek küldése szinte már automatikussá, jelentőségük felszínessé vált. Hiába a sok jókívánság, a tucatnyi üres üzenet nem sokat emel a hangulatomon. Valahogy mostanság semmi sem jön össze. Talán ez csak egy rövid hullámvölgy mikor a dolgok körülöttem nem hajlandóak összeállni, vagy a negativitást sugárzó hangulatom miatt én élem meg inkább kudarcként a mindennapos történéseket. Ma sincs ez másként. Reggel a kedvenc napszemüvegemet a tokjából elő véve szembesültem a szomorú ténnyel, hogy letört a szára, majd később a kávézóban fahéjat szerettem volna szórni a kávémra, de az pont elfogyott. Szóval ehhez hasonló apróbb és jelentősebb történések hatványozottan lehangolóan hatottak rám a napokban.

Levelemre a mai napig semmi reakciót sem kaptam, hangulatomra valószínűleg ez a bizonytalanság is rányomja a bélyegét. Az olyan álmok sem sokat segítenek, mint például amiből ma kora hajnalban ébredtem. A múzsám fekete fehérneműben volt, s azt ugyan nem tudom milyen pozícióban, de én fejemet a hasára hajtva, derekát szorosan átölelve a megbocsátásáért rimánkodtam. Ő távolságtartónak tűnt, de nem volt elutasító. Az álomból felébredve a reggeli elfogyasztása után meglepetésként egy picurka trüffel tortát kaptam egy vékony szál gyertyával a tetején. Ilyen jeles napokon a gyertyát elfújva kívánni szoktak az emberek valamit, ez villant át hirtelen a gondolataim közt, s következő pillanatban a gyertya elfújására készülődve már a Lány uralta a gondolataimat. Boldog születésnapot! Bárcsak Tőle is hallhatnám! Ez a két szó Tőle ma egyenes út lenne a boldogsághoz!

Úgy érzem feladnám az egészet, egyszerűen nem tudok pozitívan töltekezni a jelekből, amelyeknek az előfordulásából ma sem volt hiány. Volt egy hajnali élénk álmom, aminek a jelentését nem tudom mire vélni, aztán a munkaidőm végeztével is történt valami nem mindennapos momentum. Az iroda házban a lift hívógombját megnyomva valaki a hátam mögött hozzám szólva határozottan a Lány keresztnevét ejtette ki. Hirtelen szóhoz sem jutottam, nem tudtam mire vélni az egészet. A szintén haza induló kollegám látva a zavarodottságomat az érkező liftre mutatott, kis időbe telt mire felfogtam a szituációt. A női keresztnévvel, annak kezdőbetűjével a liftet azonosította, tudniillik az irodaházban a felvonók A-tól F-ig vannak jelölve.

Ilyen ez a mai nap, olyan amilyen, de meg kell említenem a tegnapi nap felkavaró látogatását is, ami szintén hatással lehet a jelenemre. Délelőtt páran felkerestük a régi irodaházunkat, ahonnan a múlt év májusában költöztünk el. Az áttelepülés egybe esett a tavalyi mélypont megélésével, akkor még reménykedtem, hogy egy új környezet segít majd a felejtésben. Nem segített, azóta ez már bebizonyosodott. A bő egy év alatt változott pár dolog a régi környéken, bezárt az ebédlő, ahol Ő egyszer például a pénztárra várakozó sorban elbújt mögém egy korábbi barátját megpillantva, a kávézó sem létezik már a régi formájában, ahol néha süteményt ettük, a környék kihaltnak, elhagyatottnak tűnik, de az emlékek minden üres utcát, falat, burkolókövet, minden bokrot megtöltenek. Az épület és a környék apró részletei mind mind Rá emlékeztetnek, felelevenedtek bennem társalgásaink, s mindannak a megfogalmazhatatlan pezsgésnek és örömnek a fátyla, ami a közelében folyamatosan hatott rám.

Régen volt, igaz volt, de mi maradt belőle? Nagyon hiányzik a Szerelmem, fáj a hiánya, sajnos mára elfáradtam, átmenetileg pesszimistává váltam! Ugyanazokat a köröket teszem meg időről időre, van mikor csupán a Lány létezésének a tudata is boldoggá és kiegyensúlyozottá tesz, máskor a hiányába merülve süllyedek el a semmittevés és kilátástalanság tengerében. Posztjaimban csak ismételgetem magam, aminek lássuk be, nem sok értelme van. Sokkal inkább szeretnék valami újról, valami történésről, valami igazi hírértékű tényről beszámolni. Az idő majd megmondja meddig lesz folytatása a soraimnak, és a történet milyen irányt vesz. Az idő majd megoldja… Micsoda közhely! Hiába, úgy néz ki ebben a történetben semmit sem képes megoldani az idő, mintha nem is létezne idő, úgy néz ki a Lány iránt táplált belül mélyen megbúvó érzéseim immunisak az idő múlására. Úgy érzem csak körbe- körbe futok időtlen mint a saját farkát kergető kutya.

>> következő - Körbe-körbe forgó körhinta

<< előző - Rejtélyes Evelin

A teljes történet itt kezdődik