Magabiztosság uralta a napomat. Annak ellenére, hogy az éjjel körülbelül 5 órát aludtam, határozott lendület ragadott magával a nap folyamán. Estére aztán megfáradtam kicsit. Mind a munkában, mind a körülöttem lévő emberekkel folytatott kommunikációkban jól éreztem magam, sokszor domináltam. Ez azért elég szokatlan viselkedés tőlem, többször is gondolkodóba estem, nem bántok e meg valakit véletlenül a megnyilvánulásaimmal? Szoknom kell ezt a szerepkört is, szoknom kell a szereplést, nem szabad elbizonytalanodnom, ha középpontba kerülök. Ma ez nem okozott problémát, sőt néha úgy éreztem kicsit talán túltoltam, s próbáltam inkább tudatosan visszavenni, betartani valami féle általam lefektetett szabály rendszert. Furcsa volt ma a felsőbbrendűség érzését megtapasztalni pár témában, amikben korábban el-elmélyedtem. Néha az átlag felett állónak éreztem magam, amiből a dominancia megnyilvánulása adódott. Ezen az ismeretlen területen aztán be is kapcsoltak a fékek és egyensúlyok, de ez így is van rendjén.

Mintha csak valami rémálom lett volna, éjszaka fél 3 körül heves szívveréssel, és verejtékkel ébredtem. Nem rémálom volt, pontosan emlékszem rá. Más helyszínen, de lényegében hasonló szituáció zajlott le az álmomban, mint egyik novemberi posztomban (lásd itt) bemutatott személyes találkozás alkalmával. Az álomban most egy bevásárlóközpont szerű csarnokban a korlátra könyökölve néztem az emberek tömegét. Egyszer csak megpillantottam Őt oldalról. Ő akkor még nem vett észre, én csak néztem a közeledtét, de a szívem egyre inkább nyugtalankodni kezdett. Aztán mikor kellő közelségbe ért s mikor megláthatott volna elfordultam, mintha elbújnék, nem akarnám észrevenni. Egy ideig még éreztem a közeledtét, szívem ekkor már a torkomban vert, s itt nem bírtam tovább az álomban maradni, felébredtem.

Két kérdés foglalkoztat igazán. Miért fordultam el álmomban? Most hogy már tudom mit akarok, miért félek a találkozástól? Erre a kérdésre a következő napokban s hetekben megpróbálok jobban fókuszálni. Tegnap késő este egy munkahelyi vacsorán vettem részt, ahonnan nem sokkal éjfél után enyhén ittas állapotban tele hassal estem az ágyba. Tele hassal ágyba bújni rémálmokat hozhat elő az éjszakában, mondták már nagyszüleim is. Igen, olyan tünetekkel ébredtem, mintha egy rémálomból ébrednék, de azért a hőn áhított s végletekig magasztalt Lány megjelenése nagyon de nagyon nem hasonlítható egy rémálomhoz. Vagy mégis? Hiszen ugyanúgy felzaklatott! Rémálmaimban kísértene? Ugyan miért tenné? Nem akar Ő nekem semmi rosszat! Volt ennek az álomnak tanulsága? Netán csak a késő esti nagy adag vacsora következménye lenne? De akkor miért pont Ő szerepelt ismét az álmomban?

„Azt hiszed, ha a szívedbe zárod a titkodat, attól kevésbé lesz igaz? Ha sohasem beszélsz róla, sohasem avatsz be senkit, talán megmarad álomnak, még egy álomnál is kevesebbnek, egy félig elfeledett rémálomnak?”

George R. R. Martin

„A rémálom pedig természetes, egészséges módja annak, hogy az ember levezesse a feszültséget és szembenézzen a félelmével.”

Darren Shan

 >> következő - Harmadik hullám

<< előző - Miért ne gondolnék Rá?

A teljes történet itt kezdődik