Ha a tegnapi találkozás mégis a véletlen műve lett volna, akkor most el kell oszlatnom a tévhiteket, ma is láttam Őt, pont akkor, mikor a dalaim első élő bemutatásáról tárgyaltam egy kávézóban! Tegnap kezdtem a dalaim posztolását s ma egy kolleganőm a májusi csapatépítő rendezvény szervezője felkért egy élő dalbemutatóra, egy félórás koncertre. Most úgy tűnik minden jön sorban, mintha a dolgok madzagra lennének kötve. Ebéd után egy közeli étterem kávézójában jókedvűen mosolyogva beszélgettünk a tervekről és a megvalósítás lehetőségeiről, mikor megpillantottam Őt az étterem távoli sarkából közelíteni. Ketten voltak, de Ő hosszabb és távolabbi úton közelítette meg a tálcák elhelyezésére szolgáló állványokat, és utána gyanúsan egy másik kijáratot választott, nem azt, ami kézenfekvő lett volna számukra, nehogy a közelünkben kelljen elhaladnia.

Egyértelmű, hogy el akart kerülni, próbált észrevétlen maradni. Annak idején volt egy hasonló szituációban részem, mikor kettesben ebédeltünk volna s még a sorból Ő egyszer csak észrevette egy korábbi barátját. Próbált mögém bújni, furcsálltam akkor még ezt a fajta viselkedését. Ahogy azt nemrég boncolgattam, elképzelhető hogy egy olyan kategóriába kerültem nála, hova már semmi érdeklődést nem mutat. Ha valaki nála kiesik a bizalmi, vagy bármi nemű kapcsolódási körből, akkor oda nem tudom, hogy van e visszaút. Kell, hogy legyen, legalább is én ezt szeretném megtalálni! Talán a sztyeppére kerültem nála, bevallom nem jó érzés, de tisztán értem az ide vezető okokat. Az igazság az, hogy soha nem tudtam rá haragudni, bármit is csinált én valahogy ösztönösen mindig átéreztem s átláttam megnyilvánulásainak okát. Persze volt hogy nem esett jól, volt hogy kifejezetten fájt, de értettem mit mért tesz, és nagyon fontos megjegyeznem, hogy bőven adtam én is okot ezekhez a megnyilvánulásokhoz.

Kerül, de ez a fajta kerülés adódhat egy hasonló érzésből is, amit én tegnap éreztem mikor hirtelen megpillantottam Őt. Az érzéseink korábban közösek voltak, nem volt a történetben Ő vagy én, csak Mi voltunk. Mért ne élhetnénk meg mindent ma is ugyanúgy? Most őszintén, vajon én hogyan reagáltam volna egy ilyen helyzetben? Hogyan reagálnék, ha megpillantanám Őt egy férfi társaságában jókedvűen mosolyogva társalogni? Keresném e az utat, hogy mellettük haladjak el, vagy próbálnék én is észrevétlen a szituációt kerülve e a legtávolabbi kijáraton távozni? Kevésbé vagyok zárkózott, kisebb súlyokat vállaltam az életutamra, de nagyon sok mindenben hasonlítunk. Tudnám e vajon választani a rövidebb utat, el tudnék csak azért is haladni mellettük s odaköszönni? Ez mindenképp helyzetfüggő, de ha most mélyebben belegondolok nagy valószínűséggel én is a távoli kijáratot választottam volna. Ez a felfokozott izgalmi állapot mikor megpillantom Őt, inkább engem is egy olyan irányba mozdít, hogy elbújnék, menekülnék előle, mert nem tudom, hogy mit gondol a másik. Őt is a szerelem feszélyezi, vagy meggyűlölt? Lehet, hogy teljesen hamis képeink vannak s ezt a szituációt kellene tisztáznunk, megoldanunk. Szóval így vagy úgy lenne hova fejlődnie a kapcsolatunknak, nem hiszem, hogy az a helyes megoldás, hogy elmegyünk egymás mellett s bízunk benne, hogy majd idővel elfelejtjük a másikat. Nem, ez nem lehet, hiszen még csak most kezdődik, felkértek, hogy adjam elő a dalaimat! Hát, szép kihívás, de állok elébe, nagyon szívesen!

"Szarvashiba elméletet alkotni adatok nélkül. Ugyanis akkor a tényeket igazítjuk a teóriákhoz, nem pedig a teóriát a tényekhez."

Sherlock Holmes c. film

>> következő - Segítségnyújtás

<< előző - Tökéletes összhang

A teljes történet itt kezdődik