Furcsa érzésekkel indult a reggelem, tudniillik tegnap késő este kikerült a YouTubra az első már korábban is bemutatott dalom. Egy éve kezdetleges formájában a SoundCloud megosztó oldalon 100 feletti meghallgatást ért el, és akkor nagyon pozitív hozzászólásokat hozott. Ez az a dal, ami a fellebbentett fátyol című posztom története ihletett. A dal születése miatt, története és emlékei miatt, illetve mérföldkő jellege miatt is ezt választottam az elsőnek.  Volt bennem egy várakozás, egy felfokozott izgalmi állapot, hiszen a délelőtti Facebook promóciós posztja után az összes ismerősöm számára elérhetővé vált a zeném. Ez önmagában megalapozta az izgalmi állapotomat, hiszen remélhetőleg kommentek sorozatára kell számítanom a nap folyamán. Megvallom, örülnék építő jellegű negatívabb kritikáknak is, nemcsak dicséretnek, de majd meglátjuk mi sül ki a mai napból.

Mindezek ellenére más miatt is volt bennem reggel egy fokozott várakozás, volt egy érzésem, hogy ma találkozhatok a Múzsámmal. Próbáltam tartani a napi ritmust, de reggel valahogy semmi sem ment a megszokott kerékvágásban. El is engedtem ez az úgymond várakozást, vagy inkább úgy fogalmaznék az érzés utáni rohanást. Azt mondtam magamban, ha találkoznunk kell, majd úgyis találkozunk. Aztán találkoztunk is. November óta nem láttam Őt, de ma fél 12 után nem sokkal megjelent a közelemben. Társasággal volt, elhaladtak mellettünk, elengedtem egy nem túl határozott köszönést az irányukba, de tekintetünk nem találkozott. Jól nézett ki, kifejezetten jól. Azért ez ismét egy elég durva ’véletlen’. Napokkal korábban már éreztem, hogy nemsokára összefuthatunk, és tessék, ma, az Ő ihlette dalok mérföldkőnek számító első bemutatójának a napján láthattam Őt élő mivoltában. Ez egy óriási visszaigazolás nekem arra, hogy jó úton járok, teszem továbbra is, amit tennem kell, s bízok abban, hogy bármi megtörténhet.

Hogyan reagálnék, ha találkoznék vele? Hát ma erre a kérdésemre választ kaptam. Úgy, hogy semmi interakció nem volt közöttünk csak megpillantottam őt, s rövid ideig pár méter távolság választott el Tőle összeszorult a gyomrom, elakadt a lélegzetem, kivert a hideg, s a hidegrázás okozta kézremegés is csak egy jó órával később hagyott alább. Megviselt, semmi sem változott, Ő tényleg a Végzet Asszonya, és én továbbra is akarom Őt, szeretem Őt. Érzéseim fikarcnyit sem koptak a bő egy év alatt, de vajon Ő mit érez egy ilyen találkozás alkalmával? Vajon gondol még rám, vagy a harag hamis képe minden érzést kioltott nála? Ha gondol rám, vajon mit gondol rólam? Habár ez lehetne fontos is, nekem mégis fontosabb, hogy Ő bennem él, hogy gondolhatok Rá, s a távolból némán megbújva szeretetemmel bármikor langyos fuvallatot küldhetek a szívébe.

Idézetnek a ma megosztott dalra érkező első kommentet írnám le:

„Nagyon szép dal... a szöveg, a zene, a dallam, a hangulat! Tökéletes összhang! Gratulálok Neked!”

Igen, tökéletes összhang, és ezt nem a zenére értem, hanem kettőnkre. Tökéletes lehetne! A dalok születésében én csak eszköz vagyok, a tökéletes összeolvadás harmóniái formálódnak dallamokká. Ha ebből csak egy cseppnyit is sikerül az emberek szívébe eljuttatnom, akkor már megérte. Én megkaptam az élettől a legnagyobb csodát, miért ne adhatnék belőle másnak is?

>> következő - Madzagra fűzött dolgok

<< előző - Világok

A teljes történet itt kezdődik