Év végi utolsó szösszenet
Év végi utolsó szösszenet 2018 december 20-ról
Elolvastam ma egy márciusban íródott levelemet, amiben az akkori történések fényében búcsúztam tőle, illetve a soraim ezt sugallhatták. Most a szituáció dramaturgiáját tekintve írom úgy, hogy én egy család börtönéből akkor nem láttam kiutat, hiánya mélyre húzott, el kellett engednem Őt. Úgy fogalmaztam akkor, hogy a szakításnak meg kellett történnie. Persze ekkor még nem éltem meg a legmélyebb mélységeket, ekkor még nem láttam át az összefüggéseket, akkor még nem értelmeztem a jeleket igazán. Nagyon hiányzott, de a lehető legjobbakat kívánva, a boldogságáért imádkozva inkább búcsúztam Tőle. Nem, nem skippeltem Őt, az akkori történések fényében én ekkor egyszerűen csak erre voltam képes.
„Élveztem társaságod minden egyes percét, chat üzeneteid minden egyes sorát. Hálát adok a sorsnak, hogy ezt megélhettem, boldog vagyok, hogy megismerhettelek!”
Valahogy most így délután 5:05 perc körül ez a felismerés foglalkoztatott. Igen, mondhatni talán hogy ellöktem Őt magamtól, de ez nem volt szándékos, sokkal inkább egy elengedés volt, egy lemondás, de nem róla hanem saját örömömről. Magamat fosztottam meg minden jótól, amit Tőle kaptam, inkább levegőt próbáltam adni neki a szárnyaláshoz, vágyai beteljesítéséhez. Aj de nehéz ez még a mai nap is, pedig márciustól decemberig hosszú idő telt el. Mondjuk az idő relatív, mintha csak tegnap lett volna. Talán hibáztam, mert nem álltam akkor ott úgy mellette, ahogy Ő ezt megérdemelte volna. Nem tudtam mit tehetnék. Ide vagy oda a relativitás, azóta mégis csak hosszú idő telt el, mert közben megvilágosodtam, döntést hoztam, az más kérdés, hogy tudom e valahogy kommunikálni. Maradt e reális esélye annak, hogy ezt tisztázzuk? Mit gondol Ő vajon most, min ment Ő keresztül az elmúlt közel egy évben? Hm, furcsa módon lehet, hogy ma is vizsgázik, az érzések és a logika alapján ez is könnyen megtörténhet, most egy ilyen gondolat villant át az agyamon.
Szóval hinnem kell benne hogy visszafordítható ez az eltávolodási folyamat, jövőre meglátjuk. A levél elolvasása után eléggé lehangolttá váltam, de most ez az ismét hirtelen rám törő délutáni érzésvilág balanszba lendített. Csak jött a gondolat, mint mindig, talán épp most kellett jó szívvel gondolnom Rá, nem tudhatom biztosan, de minden olyan ösztönösen működik, minden olyan automatikusan történik, mindennek megvan az oka, a miértje, a helye és az ideje. Talán van még remény, lehetséges a visszatalálás. Talán írnom kellene mégis egy rövid levelet, talán le kellene írnom mit gondoltam akkor, mit gondolok ma, miért gondolom ma máshogy.
Én most arra kérem a teremtőt, az univerzumot, a legfőbb kapitányt, a játékmestert adjon egy jelet, egy visszaigazolást, hogy mit tegyek. Szeretnék, akarok, szükségem lenne egy visszaigazolásra. Sokszor kételkedek benne, hogy tiszta fejjel gondolkodok e, de ha jön egy jelzés biztos leszek benne! Nem akarok többet hibázni!
UDPATE:
Iszonyú melegség érzés hatott át, valami megkönnyebbülés leple hullott rám. Nem tudom honnan ered. Jött egy olyan gondolat, hogy talán a Múzsám letudta az idei vizsgát s Ő is megkönnyebbült kicsit, talán gyökeret vert a novemberi rövid üzenetem, vagy csak a közelgő karácsony hangulata kezd hatással lenni rám. Nem tudom, de jó érzés, nagyon. Negyed órája még jelekért fohászkodtam most meg egy földöntúli boldogság érzésében lubickolok! :)
Boldog új évet!
>> következő - Új fejezet látszik kibontakozódni
<< előző - Az első dal
