Mozgolódásra lettem figyelmes napközben a szomszéd lakásban, s a lépcsőházban délután kétszer is összefutottam idegen arcokkal, akik a szomszédos ingatlant jöttek megtekinteni. Rögtön kapcsoltam, úgy néz ki eladóvá vált a 10 éve üresen álló lakás. Megnyitottam az ingatlanhirdetéseket gyűjtő internetes portált, így rögtön meg is bizonyosodhattam róla, jó volt a felvetésem. Késő délután váltottam pár szót az ingatlanközvetítővel, aki szintén meglepődve számolt be a fokozott érdeklődésről, s közölte nagy valószínűséggel el is kelt a lakás. Olyan magas áron, amit mi biztosan nem tudtunk volna kifizetni érte. Terveztük korábban a szomszédos lakás megvásárlását és összenyitását, de amire szóba jöhetett volna egy ilyen jellegű hitel felvételével megtámogatott családi kiadás, addig az ingatlanárak közel a kétszeresére drágultak. Korábbi kalkulációnk érvényét vesztette, az ingatlanvásárlás meghiúsulni látszik. Nem voltam potenciális vásárló, csak terveim voltak, de ma ezt a hirtelen jött történést nagyfokú csalódottságként, veszteségként élem meg. Az élet rengeteg rejtélyt tartalmaz, ki tudja mennyi meglepetést tartogat még a számomra. Volt egy tervünk, meghiúsult, ami miatt most persze csalódott vagyok, de be kell látnom, nem ragaszkodhatok mereven a régi tervhez, mert nekem erre a történésre már semmi ráhatásom nincsen. Az élet megy tovább, a lényeg az, hogy ne legyünk túlságosan merevek, legyen bennünk kis rugalmasság a változáshoz és mikor szükséges tudjunk változtatni, mert ezt igényli a minket körülvevő változó környezet.

A Lány megjelenése nagyon sok változást hozott az életembe. A hétköznapi rutinban nem, de az érzelmi életemben, hitvilágomban, önmagamra való odafigyelésben biztosan változtam. Ő változtatott meg! Az érzelmi utazás, minek részesévé váltam, bőven villant fel jeleket, amik folyamatosan szinten tartják a kitartásom, de néha bizony félek tőle, hogy olyan távol sodródom a realitástól, mint a kalitkába zárt papagájunk, aki egy tükörrel próbál fajt fenntartani. Talán csak a fájdalomtól félek, amit éreznék, ha bebizonyosodna, hogy ez az egész történet csupán az én hallucinációm, s ennek felismerésével porrá válna minden reményem. A történetemtől elvonatkoztatva természetes dolognak találom, ha néha napján így érzek, az egyensúly rendszerének elengedhetetlen elemei a fékek. Az ismeretlen úton haladva az ijedtség és szorongás teljesen érthető, viszont bolondság lenne a félelmet nem a szolgálatunkba állítani. Ha egyszer velünk van, miért ne használnánk? Először is farkasszemet kell néznünk vele, meg kell szelídíteni a pánik megtestesült ordas farkasát, utána viszont a félelem lesz az, ami tanítani és segíteni fog sikeresen megtenni a következő lépéseket.

A tavasz beköszönte magával hozta a felpezsdülést, a fakulni tűnő érzések élénken bukkannak fel napról napra újra és újra, mindezek mellett aztán megjelennek a gátlásokon és félelmeken gyökeret vető gondolatcsírák is. A vihar nem ült el, csak télen kicsit megnyugodott, de a tavasz újra kezdi felborzolni az átmenetileg elcsendesülő hullámokat. Ez a természet rendje, folyamatos változás, örökös körforgás, a hullámzás az alapja mindennek, és ez így van rendjén. A célt szem elől nem vesztve csak sodródok a hullámokon, van hogy erőt gyűjtök egy hullám érkezéséből, van hogy csak lebegek és hagyom vigyen az ár a holnapba. Ez most így jó nekem, mert tudom merre tartok. Persze evezhetnék két kézzel, haladhatnék gyorsabban is, kockáztathatnék, ismét megküzdhetnék óriáshullámokkal, de mi garantálja, hogy így előbb célba érek? Szívesebben hallgatok a belső hangra, a mindig nálam lévő iránytűre s a csillagok útmutatására.

>> következő - Két kerék egy pár

<< előző - Önismereti tréning

A teljes történet itt kezdődik