Megerősítés
Tegnapi posztom végén miközben leírtam, ki is mondtam hangosan, hogy jeleket és álmokat várok a tervem megerősítésére vagy eltántorítására. Ezzel egyszerűen elküldtem a kérésemet az univerzumnak. Nem tartom igazából furcsának és csodának, de a mai történések több mint elgondolkodtatóak.
Éjszaka megjelent álmomban. Nem beszélgettünk csak ott volt a közelemben. Most is látom az éjjel álmomban megjelent képet, tisztán emlékszem az arcára, arra az igéző szemekre, a megnyugvásra. Feltűnő volt, hogy ragyogó arca minden feszültséget felolvasztott köztünk, őszinte tekintete, mosolya mély boldogság érzést váltott ki belőlem. Gyönyörű volt, mintha egy angyal érintett volna meg a tekintetével. Reggel visszaemlékezve az álomra akkor még nem tulajdonítottam neki semmi jelzésértéket, úgy voltam vele ez így önmagában lehet bármi, nincs benne konkrétum. Hm, persze, hiszen ez egy álom volt. Az álmokat pedig meg kell fejteni!
Napközben régen nem érzett nyugodtság uralkodott el rajtam. Kiegyensúlyozottan, magabiztosan végeztem a dolgaimat, azt kell mondanom, ez egy jó nap volt, feltűnően jó volt minden, talán ez a belső megnyugvás is jelez valamit.
Végig volt bennem egy megmagyarázhatatlan figyelem, egy kíváncsiság, tudat alatt mindenhol Őt kerestem. Aztán késő délután miért is ne, éppen arra jártam amerre Ő is, pont balra néztem, mikor Ő feltűnt egy pillanatra, miért is ne láttuk volna meg egymást! Csak egy másodperc volt, vagy talán kettő. A történés valószínűsége elég minimális, már ez önmagában egy jel lehetne, de épp egy nagyon jó barát társaságát élveztem eközben, aki csak annyival nyugtázta a történteket, hogy „ott volt a barátnőd” Micsoda? Elég távol volt és elég gyorsan történt minden, hogy észrevegye, de észrevette. Szerintem hónapok óta nem volt beszédtéma köztünk a pillanatra feltűnt Lány, de ő mégis felhozta így ebben a formában, mint még soha korábban. Tudatosan fogalmazott így? Miért tette volna? Tudatalatti megnyilvánulása lehetne akkor? Nem is értem, hogy ez a jó barát miért nem lett eddig beavatva. Gondoltam korábban, hogy elmondom neki búmat bánatomat, de ismerve az értékítéletét félek attól hogy nem értene meg, elítélne. Persze erre is sor kerül majd, szembe kell néznem vele, nem lehet és nem is akarom kikerülni. Vajon lesz valaki a környezetemben, aki elfogadja majd a döntésemet? Már ez sem érdekel igazán, annyira mély ez a szeretet érzése, ami kitölti a szívemet.
Megköszönöm a Teremtőnek, az univerzumnak, a kollektív tudatnak, vagy nem is tudom minek nevezhetném még, ezeket a történéseket. Nem lehet, ennyi minden egyszerűen nem lehet véletlen! Köszönöm ennek a felsőbb intelligenciának, hogy kézen fogva kísér utamon! A maihoz hasonló pillanatok erősítenek hitemben, hogy létezik egy felsőbb rendszerezettség, és ezek azok a pillanatok mikor úgy érzem rá kell bíznom magam a felsőbb intelligencia gondviselésére.
„A dolgok ezen a napon végre szólani kezdettek hozzám, valami történt, az élet megszólalt. S ilyenkor nagyon kell figyelni, gondolom. Mert az élet különös jelbeszéde mindennel szól hozzánk ilyen napokon, minden figyelmeztet, minden jel és ábra, csak meg kell érteni. A dolgok egy napon megérnek és válaszolnak.”
Márai Sándor
>> következő - Egy lehetséges félreértés
<< előző - Rés a pajzson
