Sok más emberhez hasonlóan napi bő nyolc órát töltök a munkahelyen. Az ott ért hatások a munkaköri légkör, a munkaköri környezet befolyásolja a mindennapjainkat, s azon kívül, hogy megélhetést biztosít, életünk fontos részét és képezi. Változások ugyebár mindenhol lehetnek, én most éppen a munkahelyi változások áramlataival barátkozom, azzal hogy részt veszek a változásokat koordináló transzformációs csoport munkájában. Így egészen közelről tapasztalhatom meg, és részben befolyásolhatom a változások hozadékát.

Változás figyelhető meg a blogolási hajlandóságomban is, a tavaly év végi és az idei január eleji aktivitási holtpont az elmúlt két hét alapján megismétlődni látszik. Nem tudok álmokról, konkrét történésekről, gondolatbéli képekről vagy érzésekről beszámolni, ha történik is valami nem érzek akkora késztetést, hogy ennek rögtön hangot adjak, meg amúgy is, a mindennapjaimról már többször is szót ejtettem. Régi emlékek felelevenítései sem adnak impulzust mostanság az íráshoz. Amúgy ezen én most egyáltalán nem aggódok, szerintem rendben van ez így, a tenger is hullámzik, egyszer fent, egyszer lent. Ha itt fejeződne be a történetírás, már akkor is büszkeséggel töltene el az eddig elért teljesítmény, de gyanítom lesz még folytatás. Vannak még terveim, de a jövő mindenre válasszal szolgál majd. Talán ismét változik valami, szeretném hinni, hogy a fogaskerekek némi tétovázást követően egy fokozattal ismét tovább fordulnak. Télen az írással kapcsolatos passzivitásomat először még kifulladásként érzékeltem, valószínűsítettem, hogy ennyi volt ebben a történetben. Akkor sem csináltam belőle gondot, úgy gondoltam, hogy ha lesz még miről írnom, akkor majd leírom, ha viszont nem, akkor ott volt lett volna a történet irományba foglalásának a vége. Ezzel most is így vagyok, ha lesz mivel színesíteni a történések gyűjteményét, biztosan beszámolok róla.

Szeretek kérdéseket megfogalmazni, szeretek játszani a gondolatokkal. A minap ismétlődő minta rejtélyére bukkantam. Mi lehet a közös a téli és a most májusi passzivitásban? Az első holtpontot nyugodtan lehetett kifulladással megbélyegezni, lehetne a másodikat is, de én két hasonló szerzői hullámvölgy megtapasztalása után elkezdek esetleges összefüggéseket keresgélni. A mai napra nem ezt a témát terveztem boncolgatni, de le kell írnom mikre éreztem rá, milyen következtetéseket vezettem le, hol jutottam közös nevezőre. December vége és május közepe a felsőoktatási intézményekben a szorgalmi időszak végét és a vizsgaidőszak kezdetét jelzi. Majdhogynem tényként tudom kezelni hogy ezekben az időszakokban jóval kisebb aktivitást mutat az írási hajlandóságom. Ismét egy furcsaság! Véletlen lenne ez is, mint minden más? Miért és hogyan befolyásolhatnak engem egyáltalán a Lány vizsgaidőszakjai? Én ezt lassan már nem bírom ép ésszel felfogni! Lehetségesnek tűnik, hogy a mai napig mégis létezik valami kapcsolódás köztünk? Szép jövő! Eddig sem értettem igazán miként történhettek dolgok velem, de az, hogy tudat alatt a mai napig ilyen hatással van rám ez a valami, ez ennek ismét egy félelmetes visszacsatolása. Ha netán úgy alakulna, s egyszer valamikor sok-sok év után már rövidebb időkre megfeledkeznék a Lányról, akkor is hatnak majd a rezgései az energiaszintemre, ihletettségemre és mondjuk a hajnali álmatlanságaimra?

Ha eddig nem hatottak volna rám a rezgései, nem születhettek volna dalok s ez a nagyobb volumenű történetismertetés is rég elhalt volna, de meddig tarthat még, mit tartogat a jövő számunkra? Talán akkor aktívabbak az érzékelt történések, amikor Ő is elkezd játszadozni a gondolatokkal, ezzel megpendíti a láthatatlan szál húrjait, de most hogy Ő teljes erővel a tanulásra és a vizsgákra koncentrál, a történések és az észlelések hangereje bennem is alább hagynak?

>> következő - Adatvesztés

<< előző - Ebéd utáni desszert

A teljes történet itt kezdődik