Előző posztom óta eltelt közben 3 nap. Első nap még sok minden kavargott a fejemben, de aztán szépen lassan hatalmába kerített egyfajta régen tapasztalt nyugalom. Van bennem ma némi pozitív bíztató érzés, valami meg nem fogható belső öröm. Mellkasomon ismét nyomást érzek, aminek a jelenlétét még nem tudtam megfejteni, nem tudom még semmihez sem kötni, ahhoz sem, mikor szokott ez így jelentkezni. Megpróbálok odafigyelni s valami rendszert felfedezni ezekben az érzetekben. Az elmúlt napokban kreativitásomat s alkotó tevékenységemet a zeneírásra fordítottam, a dalszöveg írásra fókuszáltam, ez is az oka annak, hogy nem írtam ide napokig semmit sem. Nem fogytam ki a mondandókból, de egy kis szünet rám fért a csütörtöki történések után. Rengeteg téma van még amit megemlítenék, de nem valószínű hogy a közeljövőben napi szinten fogok majd posztolni.

Biztosra próbáltam menni a csütörtöki üzenet elküldésével, vásároltam egy új SIM kártyát, arra az esetre, ha a számom netán blokkolva lenne. Erről küldtem el a rövid kis üzenetemet. Aznap használtam először a kártyát s emiatt több rendszer üzenetet is kaptam, de Tőle egy sem jött. Az üzenet elküldése után rá kb egy fél órára jött egy hívószám azonosító nélküli hívás. Sajnos le voltam némítva, nem vettem észre, nem tudtam felvenni. Aztán 2 napra ismét jött egy hívás, téves. Gondolom a telefonszám előző tulajdonosát, Imrét kereste egy férfihang.

Kérdezhetitek, mit akarok Tőle egyáltalán, miért nem hagyom békén, ha akarna valamit, már megkeresett volna. Lehet hogy zaklatom netán? Ilyen gondolatok is megfordultak a fejemen. Eltávolodtunk, olyasvalamiért haragszik rám, amit én talán el sem követtem, de az is lehet, hogy okkal, egy félreértés miatt, vagy azért mert úgy tűnt nem veszem komolyan és úgy látszódott „skippelem”. Indokok megértése nélküli látszat, fantázia, képzelgés. Mindannyian ezt csináljuk, lássuk be, hajlamosak vagyunk a gondolataink alapján elsőre ítélni és ebben én sem vagyok kivétel, én is hibáztam, elég sokat. Mindketten tudjuk az okokat, miért követtük el a hibákat, miért ne próbálnánk megbeszélni? Miért ne próbálnánk tanulni belőle? Az emberi léthez hozzátartozik a hibázás, de ugyanúgy hozzátartozik a bűnbánat, megbocsájtás, és a fejlődés is. Szóval mit is akarok én Tőle? Tőle én már ugyan semmit sem akarok, sokkal inkább Neki akarok. Adni valamit. Sőt nem csak valamit, hanem mindent, amit cipelek magammal, ami érik bennem amióta megismertem Őt. Várok a pillanatra, ha kell egész életen át, mikor végre átadhatom a bennem rejtőző fényt, azt az általa belobbantott lángot, ami ha kiszabadul, az mindkettőnket beragyog majd. Régen minden kölcsönös volt, csak én voltam folyamatosan fáziskésésben. Miért ne maradhatott volna életben egy kis parázs?

>> következő - Látszólagos megnyugvás

<< előző - A trójai faló

A teljes történet itt kezdődik