A napokban vizsgára készültem, a tanulás lekötötte időm nagy részét, a figyelmemet egy pontra fókuszálta, de így sem hiányoztak a szokásos napi gondolatok. Napjában többször eszembe jutott a Múzsám, hoztak ezek a pillanatok egy örömérzést magukkal, de most a gondolatoknak nem voltak a korábbiakban…
A férfiakkal szemben mindig van egy elvárt társadalmi norma, a férfiaknak mindig erősnek és magabiztosnak kell látszaniuk. Ezzel nap mint nap meg kell küzdenünk, legalább is nekünk olyan férfiaknak, akik nem elég a külcsín és a süket szövegelés, nekünk akiknek céljaink vannak az életben és ezért…
Arra gondoltam mi lenne, ha hagynám az egészet a francba, nem foglalkoznék vele, megpróbálnék a lehető legkevesebbet gondolkodni, aztán szépen lassan begyógyulhatnának a sebek, visszazökkenhetnék a régi kerékvágásba. Tudom, próbáltam már, de azóta újabb hosszú idő telt el. Lehet, hogy ezt kellene…
Az elmúlt napokból nem igazán tudok új történésekkel beszámolni, csak a szokásos napközbeni időszakos gondolatok mellett múlattam az időt. Nem akartam most visszatekintgetni a múltba, próbálom hozni a szürke hétköznapokat, elég demotivált vagyok, bár ez az egész évemet nézve igaz. Nagyon nehéz…