Az elmúlt napokból nem igazán tudok új történésekkel beszámolni, csak a szokásos napközbeni időszakos gondolatok mellett múlattam az időt. Nem akartam most visszatekintgetni a múltba, próbálom hozni a szürke hétköznapokat, elég demotivált vagyok, bár ez az egész évemet nézve igaz. Nagyon nehéz bármiben is előre lépnem, talán azért, mert semmi mást nem akarok igazán. Elvagyok, mint egy gyökerétől s szárától megfosztott befőtt az üvegben, felforrtam s most ázok a saját levemben. Próbáltam a régebbi félkész dalszövegekben előrelépni kicsit, ezeknek a daloknak a váza, a fő mondandója megvan, de vagy hiányzik még egy versszak, vagy pár sort szeretnék még kicserélni, vagy éppen egy kerek mondandóhoz kellene egy igazán ütős refrént megírni. Faragtam kicsit pár művön, de nagy előrelépés itt sem történt.

A korábban írt vágyott relatív nyugalom nem azt jelenti, hogy minden happy az életemben. Talán kezdek magamra találni, kevesebbet tekintek vissza a régmúltra, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy picit nyugodtabban éltem az elmúlt napokat. Ha gondoltam rá, azt most is, mint mindig jó szívvel tettem, képzeletben átöleltem, sőt hétvégén gondolatban hátulról hozzábújva főztünk is valamit aztán a vacsorát kettesben egy üveg bor kíséretében jókedvű beszélgetés közben fogyasztottuk el. Ezt jelentik a nyugodtabb napok, nálam, de ez messze nem jelenti azt, hogy a boldogság visszatért volna az életembe. Nem szenvedek, hozom az egyforma szürke napok elvárt eredményeit.

A mai nap kettőssége az, ami leginkább írásra késztetett. Reggel még a szokásosnál is erősebb lehangoltság érzése hatott át, a kilátástalansággal s a hiánnyal átitatott gondolatokkal vágtam neki a napnak. Ismét egy jó kezdés, gondoltam magamban. Tettem a napi dolgaimat, elkezdtem készülni a jövő heti vizsgámra, ebből kifolyólag sem biztos, hogy sokat fogok mostanában írni. Ha történik valami említésre méltó dolog, arról biztosan beszámolok majd. Szóval a mai nap kettőssége az abban mutatkozott meg, hogy délután 4 és 5 között a jövő heti vizsgára tanulás közben egyszer csak elöntött valami átható melegség, valami igazán vibráló örömérzet. Nem tudom honnan jött, egyszer csak jött miközben én a tanulásra koncentráltam. Egyszerűen csak bevillant egy gondolat a maga érzésvilágával együtt. Az, hogy előbb Őrá gondoltam e és jött vele az érzésvilág, vagy fordítva történt nem igazán elhatárolható, ha választanom kellene a második esetet mondanám. Mi volt ez? Mi történt ma ismét? Lehet, hogy a még mindig létező láthatatlan szál rázkódott volna meg? Egy gondolatsugár talált volna ma is célba?

Furcsa ez a kettősség a mai nap történéseiben. Mivel az előző posztjaimban többször is előhoztam az álmok szerepét, említésre méltónak találom megjegyezni, hogy az elmúlt 8-10 napban négyszer jelent meg álmaimban. Statisztikai oldalról közelítve ez sokkal sűrűbb eloszlást mutat, mint az éves átlag.

Szóval a hangulatom általában nagyon változó, mint a mai nap is jól mutatta. A hiány az, ami le tudja húzni az általános lelkesedésemet, máskor viszont nagyon boldoggá tud tenni a tudat, hogy Ő létezik, s megtörtént velem az a csoda, hogy megismerhettem Őt, megismerhettem valakit, aki ilyen hatással van rám. Ez az a kettősség, ami végig kíséri az egész évemet. Továbbra is hiszem, hogy a történések okkal következtek be mindkettőnk életében, de milyen okkal? Bárcsak meg tudná valaki ezt válaszolni!

>> következő - Ki alakítja a sorsunkat?

<< előző - Vágyakozás

A teljes történet itt kezdődik