Arra gondoltam mi lenne, ha hagynám az egészet a francba, nem foglalkoznék vele, megpróbálnék a lehető legkevesebbet gondolkodni, aztán szépen lassan begyógyulhatnának a sebek, visszazökkenhetnék a régi kerékvágásba. Tudom, próbáltam már, de azóta újabb hosszú idő telt el. Lehet, hogy ezt kellene tennem. Mindent szépen lassan elengedni, talán én is megnyugodnék végre. A környezetemnek biztos jót tenne. Az, hogy nekem így lenne e a legjobb, azt nem állíthatom, bár rébuszokban írogatok, mindig csak mi lenne ha… Sok minden lehetett volna, sok minden lehetne, de nagyon sok a történetben a ha. Elmúlt egy év, a régmúltból nem sok történésre támaszkodhatok, az már mind múlt idő. Azóta ami történt, lehet hogy csak az én eszmefuttatásom, az hogy blogot írok, az hogy folyamatosan visszagondolok Rá, az hogy egyfajta művészeti irányként dalokba foglalom Őt, ez mind egy régi állapotra reflektál, ami elmúlt. Igaz, én közben változtam, hoztam egy felelős döntést, de mit ér ez a döntés? Mire megyek vele? Dalszerzésnél kap ez a történet egyedül szerepet, más téma nem igazán fogott meg, ezt járom körbe és fogalmazom meg a dalokban minden irányból.

Kézenfekvő megoldásnak tűnne a felejtés, de egy év alatt nem sikerült belőle semmit sem elérnem. Az igazság az, hogy vele ébredek és vele alszok el gondolatban, napközben is gondolok Rá párszor, de a reggelek és az esték meghatározóak inkább. Furcsa, amióta ismerem Őt, illetve amióta kialakult köztünk valami kapocs, jó az elmúlt közel egy évben nagyon rosszul alszok, nagyon sok álmatlan éjszakám volt, azt vettem észre nagyon sokszor ébredek fel hajnalban, általában a szokásosnál egy órával előbb, valamikor 5, fél 6 körül. Ilyenkor nem kipihenten ébredek, s nem is tudok visszaaludni. Régebben soha sem volt ilyen problémám. Azt tudom, hogy Ő, a Lány korai kelő. Nem állítanám biztosan, hogy van itt ebben valami összefüggés, csak szeretném megfejteni mi a francért ébredek fel ekkor, hiszen később fekszek, fáradtan ébredek, kialvatlan vagyok. Hajnalban csak kinyílik a szemem, nézegetek, s persze a gondolataimban rögtön Ő szerepel. Amíg ilyen funkcionalitásokkal küzdök, addig bizony nehéz lesz elfelejtenem. Tanácstalan vagyok! Annyira egyszerű lehetne minden, de az élet nem az. Mi tesszük bonyolulttá? Én teszem a sajátomat bonyolulttá, vagy a történések teszik?

Nem bánom, hogy így alakult, nem bánom, hogy megismertem Őt, nem tudom mi lesz a vége. Nehéz, az élet néha nagyon kemény tud lenni. Örülök, hogy élek, örülök a megtapasztalásnak, hálás vagyok, ez az egész felér számomra a mindenséggel. Közben furcsa is, mert ha nem lehet az enyém, bár ez a kifejezés így önmagában helytelen, soha nem birtokolnám, szóval, ha nem érezhetem a bizalmát, nem élvezhetem a társaságát, akkor nem mondom, hogy mit sem ért az egész, mert nagyon is sokat ért, csak nem értem még hogy miért kellett nekem ezt megtapasztalnom, mit kell belőle megtanulnom. Megváltoztatta a hozzáállásomat, a berögződéseimet, belülről alakít át szép lassan, s időközben rájövök, hogy szinte mindenben igaza volt, még ha korábban nem is értettünk egyet. Ki Ő, ki Ő, ki Ő nekem? Ő talált rám! Miért jött el az életembe?

Most akkor én tehetek róla? Én alakítom így a sorsomat? Netán valami külső erő rendszere mozgat? Valami felsőbb összerendeltség, amit mind a ketten megszenvedünk. Miért? Mi lehet annak az oka, hogy mindketten iszonyú módon megkínlódtuk ezt a kapcsolatot? A szenvedés nem lehet az ok, meg az indok sem! Nem lehet ennek így vége! Kell valami felsőbb célnak léteznie, kell, hogy legyen egy kézzel fogható ok, mert ugyebár véletlenek nem léteznek. Az igaz, hogy zenei területen óriásit léptem előre, olyan ígéretes dalok születtek, amik egy jó hangszereléssel, egy jó produceri munkával a rádióban is megállnák a helyüket. Jövőre ezen fogok dolgozni.  De hát ez nem lehet egy öncélú akarat, vagy inkább valami önmegvalósítás, hiszen ez nem az én érdemem. Nélküle nem ment volna, nélküle ezek a dalok nem léteznének, ezek nem az én érdemeim, nem az én eredményeim, ebből én nem akarok egyedül profitálni. Ez a kettőnk érdeme! Az hogy én valamiben fejlődök, valamiben előrelépek, valami maradandót alkotok, annak csak akkor van értelme, ha Ő is fejlődik, ha Ő is előre tud lépni, ha ebben én is tudtam támogatni Őt. Csak akkor, csak így lehet értelme! Én azt kívánom, Ő is találja meg a kiteljesedés útját, ez az ami megteremti az egyensúlyt. Együtt egységben lehetnénk viszont igazán erősek! Ezt olyan szinten érzem, olyan szinten tudom, mint hogy holnap reggel újra felkel majd a nap!

Remélem az élet, a sors, a környezetem megengedi, hogy beteljesüljön ez az álom, én ezt szeretném. Az, hogy Ő mit szeretne az teljesen más kérdés. Ha a kettőnk akarata találkozik, megtörténhet bármi, ha eltérés van, hiába álmodozok bármiről is.

>> következő - Férfisors

<< előző - Kettősség kíséretében

A teljes történet itt kezdődik