Hirtelen bevillant egy gondolat délután háromnegyed 4 körül. Erről fogok most írni, a mára tervezett szintén érdekes és meghatározó zenei témát holnapra hagyom.

Ha minden igaz még suliba jár, múlt ősszel kezdett el egy 2 éves képzést. Emlékszem tavaly mennyit gondoltam Rá, sokat beszélgettünk, tudtam mikor ül az iskolapadban, tudtam mikor írja a vizsgáit. Mindig ott voltam Vele gondolatban. Emlékszem az első vizsgái előtt mennyire izgult. Én ezeken az alkalmakon egyszerűen csak elképzeltem, hogy ott állok mögötte, jobb kezemmel az asztal lapjára támaszkodva oldalról fölé hajolok s fülébe bíztató szavakat súgok. Volt mikor hátulról átöleltem és kontyba összefogott haja alatt csupasz vállát és nyakát puszilgattam. Nagyon okos lány, ötösökre vizsgázott. Az, hogy gondolatban Vele voltam segítette e? Hát, a fene tudja. Lehet hogy igen, lehet hogy nem. Tök mindegy, nem ez a lényeg! Nekem viszont nagyon jó érzés volt gondolatban segítségére lenni.

Honnan bújt elő ma az érzés, azt csak a jó ég tudhatja! Munkából hazafelé menet villant fel egy kép s vele az érzés. Vizsgázik, ül egy tanteremben én pedig ott állok szorosan mögötte. Masszírozom a vállát, simogatom a nyakát s halk suttogó szavakkal biztatom. Menni fog! Honnan jött ma elő ez az érzés? Miért? Miért tudnak az ilyen jellegű képek ilyen határozottsággal gondolataimban megjelenni függetlenül attól bárhol vagyok és bármit csinálok?

Ahogy előjött az érzés, az az igazság nem engedtem el, belekapaszkodtam kicsit, tovább játszottam vele. Ha Ő gondolt rám suliba menet, ha Ő emlékezett vissza az egy évvel korábbi hasonló szituációra, akkor lehet az Ő gondolatai idéztek elő bennem valamit. Történt ilyen régen többször is, anno ezt chat-en igazolni is tudtuk. Így volt, nem így volt, ha a gondolat bevillant, akkor viszonzásképpen én is gondolok Rá s biztosítom ma is a támogatásomról. Érezze, nincs egyedül!

Hahó, eltelt közben egy év, idén csak kerüljük egymást, szinte alig váltottunk néhány szót. Hogyan tudnak akkor folyamatosan ehhez hasonló gondolati képek bevillanni és közben minden más aktuális történés, gondolat fölé kerekedni? Mik ezek és honnan jönnek?

Ha lenne lehetőségünk ezekről az érzésekről, bevillanó gondolatokról beszélgetni, fény derülhetne sok mindenre. Így viszont csak én érzem magamat néha az őrület határán. Máskor hiszek a már korábban megtapasztaltban, miszerint az első érintés után aktivizálódott köztünk egy láthatatlan csatorna, amin folyamatosan érezzük és hangoljuk egymást a mai napig. Van mélyen belül egy ösztönös érzés, egy megnyugvás, egy hang, ami azt súgja találkoztam egy rokonlélekkel. A mindennapokban viszont hiányérzettel küzdök és azzal a kettősséggel harcolok, hogy nap mint nap haza járok, de a lelkem teljesen máshova repít.

„Már annyi meglepő dolgot láttam, hogy a legcsekélyebb kétségem sincs afelől, hogy léteznek csodák, hogy minden lehetséges, s hogy az ember kezdi újra felfedezni azt, amit elfelejtett: saját belső hangját.”

Paulo Coelho

>> következő - A zene maga az élet

<< előző - Zárolt kommunikációs csatornák

A teljes történet itt kezdődik