Számomra homályos hogyan kezdődött a történetünk. Emlékszem rá, 4-5 évvel ezelőtt első találkozásunkkor megakadt rajta a tekintetem, de ez nem volt semmi különös, nem volt első látásra fellángolás, nem volt érdeklődés, sokáig elmentünk egymás mellett. Aztán egyszer a sors, vagy a véletlen folytán egyre többet kezdtünk beszélgetni. Úgy gondolom, de ez most csak az én véleményem, a vonzódás egy első érintéssel kezdődött valamikor 2 éve decemberben. A 2017-es év a közeledés és fellángolás éve volt. Élveztük egymás társaságát, megtisztelve éreztem magamat bizalmas baráti beszélgetéseink alatt. Egy láthatatlan szál szövődött közénk, ami felvillanyozott, de nem vettem kellő komolysággal, csak sodródtam a történésekkel. Ezekben a hónapokban az őszinte segítő szándék vezérelt, egy természetes rajongás húzott magával. A legjobbat, a legtöbbet kívántam Neki, legfőbb vágyaim volt, hogy találja a meg a boldogságát. Szinte fontosabbá vált számomra az Ő boldogsága, mint a saját életem.
Jópár emlék már az enyészeté, viszont volt 3-4 alkalom, ami máig elevenen az emlékezetemben él. Egy szemkontaktus, egy ölelés, egy ellazult baráti beszélgetés pár pillanata olyan információkat, vagy inkább érzéseket sugároznak, amit az agy fel sem fog, nem analizál, azok rögtön a léleknek szólnak. Amikor elönti a szívedet valami örök igazság érzése, amit meg sem próbálsz megkérdőjelezni, mert ott belül tudod, hogy teljesen felesleges, amikor betakar valami semmihez sem hasonlítható nyugodtság és béke érzése, akkor földi halandóként átadod magad a felsőbb erők gondviselésének. A szív már tudja, csak a racionális gondolkodásunk tiltakozik ellene mereven. Én tiltakoztam, nem értettem miért ejtettek hatalmukba ilyen érzések. Nem lenne szabad, rám feleség és gyerekek várnak otthon.
Kezdetben élveztük egymás társaságát, megpróbáltunk egy baráti kapcsolatot fent tartani, de az elhatalmasodó vonzódás és bezárt feszültségek elhoztak egy szakadást, aminek szükséges eljövetelét mindketten megéreztük. Egy kölcsönös önfeláldozás lehetett, elengedtük saját vágyainkat a másik érdekében, ma már így látom. Akkor persze ezt sokkal nehezebben éltem meg. Nem értettem a történéseket, napról napra egyre frusztráltabb lettem s a hiány érzése korábban nem tapasztalt mélységekbe húzott. Fájt, nagyon fájt. Egyszerűen megszűnt a külvilág számomra, összeestem testileg, lelkileg. Rövid idő alatt leadtam 8 kilót, nem tudtam enni, aludni, felhagytam a sporttal. Ekkor még volt pár alkalmam a kommunikációra, de frusztráltságom csak egyre messzebb lökött Tőle Sajnálom, hogy ellöktem, sajnálom, hogy akaratomon kívül megbántottam Őt. Elhatalmasodott és állandósult rajtam egy nyomás, hiánya korábban soha nem érzett mélységekbe húzott.
